Archiv cikkek
2002.07.11. 23:53

Jugoszláv hátvédeket igazoltak

A Videoton vezetői keményen dolgoznak, hogy az átigazolási időszakból még hátralévő időben megerősítsék a keretet, hiszen a tavalyi együttesből többen távoztak. Eldőlt, hogy a próbajátékon lévő két jugoszláv védőnek szerződést ajánlanak, valamint visszatért két egykori saját nevelésű labdarúgó is.
Archiv cikkek
2002.07.11. 23:50

Kilátástalan a védő helyzete

Két héttel a bajnoki nyitány előtt igencsak bizonytalan Pomper Tibor sorsa. A dunaújvárosiak labdarúgója az elmúlt évben kölcsönben a Videotont erősítette, a szó szoros értelmében. A piros-kék alakulat vezetői hiába szeretnék őt továbbra is a csapatukban látni, nem elképzelhetetlen, hogy a bajnoki nyitányon a Dunaferr tartalékgárdájában lép majd pályára. A dunaújvárosiak ugyanis nem tudnak egyezségre jutni a fehérváriakkal a futballista árában, a Dunaferr szakmai stábja viszont nem számol a labdarúgóval.
Archiv cikkek
2002.07.11. 23:48

Négy gól a Szolnok ellen

A Szolnok ellen az első gólt egy remek Gera-cselsorozat előzte meg, amit egy önzetlen Lipcsei-passz követett, és a gólszerző Marek Penksának már szólt is a taps. Alakul, formálódik tehát a Fradi, de nemcsak a sérülések okoznak fejtörést Garami József szakmai igazgatónak, hanem az, hogy még mindig "lyukas" a csapat jobb oldala
Archiv cikkek
2002.07.11. 23:43

Reménykedve várva a csodát

A Honvéd maholnap megszűnhet. A Vasas játékosai hetekig egyedül készültek, hónapokig képtelenség volt Angyalföldre edzőt édesgetni. Aztán hétfőn végre bejelentették, érkezik Csábi József. A Pécs az élvonalbeli tagság elnyerésén munkálkodott. No, persze, a Vasas vezetői is  talán fúzionálni kellene a piros-feketékkel. A szurkolók  vannak még?  háborognak. Détári Lajos egyik délelőtt a Kispest edzője, délután már nem. Vagy mégis? Valami papírt aláírt. Mindegy.
Archiv cikkek
2002.07.11. 23:40

Három hónap futballnaplója

A labdarúgó-világbajnokság végeztével, a magyar bajnokság indulása előtt (alig két hét van még a rajtig) ideje sorba szedni, hogy mi történt nyáron a rendkívüli eseményeket évről évre felvonultató magyar futballban, mi minden borzolta a még mindig kitartó, s ezért maximális tiszteletet érdemlő szurkolók idegeit. Összeállításunkban a legfontosabb s olykor lidércesnek is tűnő eseményekből szemezgettünk  a teljesség igénye nélkül&
Archiv cikkek
2002.07.11. 23:30

Domenech lesz a befutó?

Kilencvenkilenc százalék az esély arra, hogy Raymond Domenech, a francia utánpótlás-válogatott szakvezetője lesz a következő francia szövetségi kapitány  adta hírül csütörtökön a Sport24 internetes hírszolgáltató az ügyet közelről ismerő informátorra hivatkozva.
Archiv cikkek
2002.07.11. 23:27

Elcsúszhat a bajnoki rajt

Franco Sensi, a Roma elnöke szerint szeptember 1-je helyett október 1-jén kellene rajtolnia az olasz bajnokságnak. "A szövetségünk szabályai szerint minden csapat csak akkor nevezhet be a bajnokságba, ha rendben van a pénzügyi mérlege. Ebben a pillanatban a legjobb tudomásom szerint az A-ligás klubok nagy része óriási anyagi gondokkal küzd, és nem tud megfelelni ennek a követelménynek."
Archiv cikkek
2002.07.11. 23:26

Sforza ingyen távozhat

Napjaink futballjában meglehetősen szokatlan lépésre szánta el magát a Bayern München, illetve a klub elnöke, Karl-Heinz Rummenigge. Az elöljáró ugyanis úgy határozott: Ciriaco Sforza, az együttes svájci középhátvédje érvényes szerződése dacára ingyen távozhat.

108719

/

109295