Archiv cikkek
2002.07.16. 20:07

Elég volt a kispadból

Azt mondják róla, céltudatos egyéniség. A 23 éves Róth Ferenc a Bajnokok Ligájában induló Zalaegerszeg helyett különösebb hezitálás nélkül az itthon középcsapatnak számító Videotont választotta. A ZTE-ben ugyanis jobbára csak a kispadon jutott volna számára hely.
Archiv cikkek
2002.07.16. 19:57

Négy zsandár és hat csavargó

Az óra háromnegyed nyolcat mutatott, amikor a válogatott egyik masszőre, Eisemann László bekopogtatott a dunavarsányi edzőtábor azon szobáiba, ahol a labdarúgókat elszállásolták. Nem okozott számára meglepetést, hogy egy kivételével még valamennyi helyiségben aludtak, vagy legalábbis félálomban voltak a játékosok. A kivételt a hétfői naphoz hasonlóan az a szoba jelentette, amelyet a keret rangidőse, Urbán Flórián, valamint klubtársa, Kocsárdi Gergely birtokolt.
Archiv cikkek
2002.07.16. 19:50

Éljen a sportok királynője!

Az atlétacsalád ünnepe volt július 16., hiszen 90 éve a stockholmi olimpia atlétikai versenyei alatt alakult meg a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség (IAAF). Az elmúlt 90 év történelmét ki ismerné jobban, mint Gyulai István, az egykori olimpiai résztvevő, televíziós kommentátor, majd a nemzetközi szövetség főtitkára, a néhai Primo Nebiolo jobbkeze.

108699

/

109311