Archiv cikkek
2002.06.27. 19:59

Rutinos játékosok jönnek

- Kicsit már hosszú is volt a szünet& No, jó, akkor maradjunk annyiban, hogy éppen elegendő időt kaptunk a felfrissülésre  mondta Csiszár Ákos, a Sopron középpályása, miközben csütörtök délelőtt, a Matáv első nyári edzését követően az öltözőépület felé ballagott. Az élvonal szereplői közül tehát utolsóként a Sopron is megkezdte a felkészülést a 20022003-as bajnoki évadra - soraiban a Videotontól érkezett komódi Lászlóval.
Archiv cikkek
2002.06.27. 19:50

Horváth Gábor három négyese

Az 1954-es berni labdarúgó vb-döntő óta világbajnoki fináléba jutott magyar csapatok közül istenigazából csak kajaknégyeseink tudták rendre legyőzni a németeket - Horváth Gábor, a Honvéd-Westel kajakosa immár egy évtizede résztvevője a regattákon a németmagyar ütközeteknek. Mint vérbeli négyesspecialistára, pénteken megerőltető sorozat vár rá: reggel kilenckor a 200, tizenegykor az 500, délután négykor pedig az 1000 méteres kvartett tagjaként áll rajthoz Szolnokon.

106934

/

107382