Giro d'Italia: Valter Attila ott lesz a mezőnyben

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.01.11. 11:29
null
Valter Attila ott lesz a Girón (Fotó: AFP)
Valter Attila ott lesz a Magyarországról rajtoló Giro d'Italia olasz országúti kerékpáros körverseny idei mezőnyében – írja az MTI.

A magyar versenyző csapata, a francia Groupama-FDJ kedden a közösségi oldalán jelentette be, hogy Valter – valamint Arnaud Démare – ott lesz a budapesti Grande Partenzán.

Valter tavaly három szakaszon át viselhette a legendás rózsaszín trikót, az összetett éllovasának járó megkülönböztető mezt.

A május 6-án startoló háromhetes viadallal kapcsolatban a magyar kerekes korábban azt mondta, a nyitó szakaszt záró visegrádi emelkedő a kedvenc edzőhelyszíne, és mindennap úgy kel fel, hogy a nyitó etapot megnyerve újra felölthesse a Maglia Rosát.

Az idei Girón hét sík, hat hegyi szakasz, továbbá két időfutam lesz, a maradék hat résztáv pedig dombos, ami a hosszú szökéseknek kedvezhet.

A három magyarországi etap útvonalát november elején jelentették be hivatalosan: a Budapest–Visegrád és a Kaposvár–Balatonfüred távok között rendezik a budapesti időfutamot. A viadal május 29-én, Veronában ér véget.

Magyarországot korábban még egyik nagy háromhetes verseny sem érintette. A Giro 1909 óta íródó történetében eddig 13 alkalommal rajtolt a viadal Olaszországon kívül, legutóbb 2018-ban, amikor Izraelben volt a Grande Partenza.

A 2022-es Giro d'Italia magyarországi szakaszai:
1. szakasz, május 6., péntek: Budapest–Visegrád, 195 km
2. szakasz, május 7., szombat: Budapest, 9,2 km, időfutam
3. szakasz, május 8., vasárnap: Kaposvár–Balatonfüred, 201 km


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik