Evezd le keresztbe! – Pár nap múlva rajtol a Red Bull Balaton-átevezés

2021.07.02. 10:14
null
Fotók: kajakkenusport.hu
Címkék
Július 10-én, szombaton tartják a nyár egyik legnagyobb szabású szabadidősport-eseményét, a Red Bull Balaton-átevezést. A legfontosabb újdonság, hogy a rendezvény a Balaton nyugati-medencéjéből a keletibe költözött, így a több mint négyezer résztvevőnek idén már a Zamárdi-Tihany-Zamárdi útvonalat kell teljesíteniük, miközben a Balaton közepén, egy katamaránon a Wellhello, a Halott Pénz és a Margaret Island zenél majd a résztvevőknek. (x)

 

Az idei Red Bull Balaton-átevezésen a tó déli partjáról elindulva Tihanyig és vissza nyolc kilométert teljesítenek a résztvevők. Az esemény egyre növekvő népszerűségét mutatja, hogy tavaly egy héttel az esemény előtt a szervezőknek le kellett zárniuk a nevezést. Éppen az óriási érdeklődés miatt költözött a rendezvény Fonyódról, a kutyás strandról a jóval nagyobb területű Zamárdi Szabadstrandra.

„Két héttel az esemény előtt 3600 nevezésnél jártunk, ez bizonyítja, hogy az elmúlt években a Balaton-átevezés egy nagyon erős márkává vált, mint a nyár egyik legjelentősebb szabadidősport-eseménye” – mondta Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke, aki az rendezvényt felvezető hivatalos sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy a Balaton-átevezés népszerűségét látva egy több állomásos szabadidősport-versenysorozatot hozott létre a kajak-kenu sportág.

„A Hazai Vizeken sorozatunk – amely idén nyolc egynapos vízitúra-versenyből, két átevezésből, és két nagyszabású SUP-eseményből áll – zászlóshajója egyértelműen a Red Bull Balaton-átevezés. Ezen a rendezvényen a részvétel nemcsak a sportról, a mozgásról, a teljesítményről, és az egészséges életmódról szól, ide a buli, a hangulat, és a társaság miatt is érdemes eljönni. Az átevezésen ott lenni nemcsak egy hétvégi nyári program, hanem maga a balatoni életérzés is.”

Az esemény jól illeszkedik Zamárdi programkínálatába is, amelyben egyre nagyobb hangsúlyt kaphatnak a sportos tematikájú tömegrendezvények is, ezt a Balaton-parti település polgármestere is megerősítette.

„Bár hozzászoktunk a nagy rendezvényekhez és a tömeghez, ez az esemény mégis más lesz. Bízunk benne, hogy jó házigazdák leszünk, a jövőben pedig ezt a most még egynapos eseményt szeretnénk sporthétvégévé bővíteni” – mondta Csákovics Gyula.

 

A szervezők ígérik, hogy a rendezvény idén szintet lép, köszönhetően az új névadó főtámogatónak. A legizgalmasabb újdonság, hogy egy vízen ringó katamaránon délelőtt 10 és 14 óra között felváltva ad koncertet három rendkívül népszerű magyar könnyűzenei formáció, a Halott Pénz, a Margaret Island és a Wellhello, ezzel biztatva az indulókat.

A Red Bull Balaton-átevezésen rajhoz állnak a sportág klasszisai, olimpiai és világbajnokok, mint például Szabó Gabriella, Storcz Botond, Dombi Rudolf és Tóth Dávid, valamint olyan sztárvendégek is, mint Molnár Andi versenytáncos, Nagy Adri énekes, és Eke Angéla Junior Prima-díjas színész.

„Dunai lány vagyok, Vácon nőttem fel, ahol hatalmas kajak-kenu élet van, mégis leginkább a SUP rajongója lettem. A barátommal tavaly rengeteget álltunk a deszkán a Balatonon, de az még nem dőlt el, hogy az átevezésen egyedül, vagy egy páros egység tagjaként leszek ott” – mondta Eke Angéla.

A Zamárdi-Tihany-Zamárdi közti nyolc kilométeres távnak bárki bármilyen kézzel hajtott vízisport eszközzel nekivághat, egyedül, párban, vagy több fős csapatban is. Szintén újdonság, hogy idén először az esemény minden résztvevője a célban érmet kap.

Nevezni július 4-ig lehet a balatonatevezes.hu oldalon.

 

Legfrissebb hírek

Kisvárda: „A további változásokra várni kell – amíg nem tudjuk, mennyi pénzt kapunk az MLSZ-től”

Labdarúgó NB I
14 perce

Curling vegyes páros vb: újabb magyar vereség, ezúttal a skótoktól

Egyéb egyéni
21 perce

Pat Riley 81 évesen nem a visszavonulásra, hanem egy újabb NBA-bajnoki címre összpontosít

Amerikai sportok
1 órája

Férfi röplabda: huszonkét fős keretet hirdetett a szövetségi kapitány

Röplabda
1 órája

MLSZ: kiderült minden... a következő bajnoki kiírásról

Labdarúgó NB I
2 órája

Váltó-vb: jó eredménnyel készült a női 4x100-as váltó Dél-Afrikában

Atlétika
2 órája

Ronnie O’Sullivan: Nem vagyok a sznúker rabszolgája

Egyéb egyéni
2 órája

Gyász: elhunyt Domján Árpád, korábbi válogatott vízilabdázó

Vízilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik