Szuper Levente: „Besokalltam”

2010.03.07. 14:23
null
Szuper még egyszer szerencsét próbálna a tengerentúlon
Címkék
Rosszul kezdte az évadot, és mióta a nyakára hoztak egy riválist, alig véd Szuper Levente. Harminchoz közel a magyar válogatott kapusa mégis a megállapodáson gondolkodik. De nem Hannoverben.

– Milyen hangulatban van?
– Csapongó érzéseim vannak. Nem kapok annyi lehetőséget, mint a szezonkezdetkor, ám elég idős vagyok ahhoz, hogy ezt kezeljem. Lelkileg nem visel meg annyira, mint ahogy fiatalabb kapusokat esetleg megviselne, vagy ahogyan engem is megviselt korábban. Az is igaz ugyanakkor, nem sokszor fordult elő, hogy folyamatosan nem védtem.

– A statisztika szerint a német első osztályban, a DEL-ben február ötödike óta nem játszott...
– Igen, lehet, hogy azóta. Igazságtalan ez az idény. Az elején gyengébben ment néhány meccsen, amitől talán a vezetőség elveszítette a bizalmát bennem, ezért jött Travis Scott. Ám közben belelendültem, tartósan kilencvenegy százalék fölött voltam, sorozatban nyertünk, és felzárkóztunk. Ráadásul amikor megjött Travis, az első négy-öt meccse katasztrofális volt, rendszeresen becseréltek, hogy a győzelmet megmentsük. De valahogy vele türelmesebbek voltak, amiben szerepe lehetett annak, hogy drágább nálam. Mint minden csapatsportban, van kezdőkapus és cserekapus, én pedig nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy csere legyek.

– Mitől volt a gyengébb forma?
– Utánagondolva két oka lehetett. Az egyik, hogy új szerelést kaptam. Az egyik támogatónk sportszergyártó, és az ő márkájában kell védenünk. Ám ezt a szerelést a francia-kanadai nagy termetű kapusokra találták ki, olyanokra, mint mondjuk Roberto Luongo, aki mindig letérdel, és beteríti a kaput. Én viszont nem vagyok óriás, mindig a gyors mozgás volt az erényem, és beletelt vagy egy hónapba, mire átálltam. A másik ok, hogy közel a harminchoz belefáradtam abba, hogy minden szezonban máshol kezdek. Megszokni az új várost, nyelvet, klubot, csapattársakat, bajnokságot... Az az igazság, hogy besokalltam.

– Akkor hogyan tovább?
– Mostanság, hogy nem védek, van időm a kapusiskolámat igazgatni, meg gondolkozni. Az EBEL és a DEL között nem számottevő a különbség. Én kapus vagyok, a lövés jön itt is, ott is, és pozitívumnak ott lenne a hazai környezet. Tavaly az Alba Volánban jól ment, a válogatottban pláne. Természetesen gyakran beszélek az otthoni fiúkkal, úgyhogy néha a honvágy is elkap. Felvetődött bennem, hogy még egyszer nekivágok a tengerentúlnak és akár legalulról, az ECHL-ből is felküzdöm magam, ha már egyszer sikerült. Az, hogy Hannoverben, Krefeldben, Malmőben védek-e, olyan mindegy, Európa már nem sok újat tud nekem nyújtani. A lényeg, hogy valami más legyen. És hogy legalább két évet egy helyen lehessek. De ez nem Hannover lesz.

A TELJES INTERJÚT, AMELYBEN SZUPER LEVENTE BESZÉL AZ IDEI DIVÍZIÓ 1-ES VB-SZEREPLÉSÉRŐL, KERESSE A VASÁRNAPI NEMZETI SPORTBAN!

Legfrissebb hírek

Az ETO ziccert hibázott, a Nyíregyháza vezet a címvédő ellen

Labdarúgó NB I
9 perce

Szongoth gólpasszt adott az OHL-ben, csapata két nap alatt két meccset nyert

Jégkorong
18 perce

Rangadót játszik az Esbjerg ellen a Fradi a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
26 perce

Veszélyben a jégkorong olimpiai szereplése, ha az IIHF nem hajtja végre a CAS döntését

Jégkorong
41 perce

Pigniczki Fanni triplázott a ritmikus gimnasztikázók mesterfokú bajnokságán

Egyéb egyéni
1 órája

Ezt értette Elver családi ok alatt a győri távozásának indoklásában

Kézilabda
2 órája

A balatoni régióban már 1200 km a kitáblázott kerékpáros túraútvonalak hossza

Csupasport
2 órája

Már nem Supka Attila a Kisvárda vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája