Jégkorong: Németh Miklós lett a magyar szövetség új elnöke

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.06.11. 13:31
Németh Miklós, a Közgép Zrt. elnök-vezérigazgatója lett a Magyar Jégkorongszövetség elnöke. A pénteki közgyűlésen a szavazásra jogosult 71 tagból 68-an szavaztak Németh Miklós mellett.

„Komoly örökség, amit az előző elnökség, az előző elnök ránk, rám hagyott – mondta székfoglalójában Németh Miklós. – Az elmúlt hét év eredményei nagyon nehezen túlszárnyalhatók, de meg kell próbálni! A lehetőségek adva vannak. Világos célokra van szükség, és ezeket kell elérni: pályák építése, az A csoportba jutás, utánpótlás-nevelés."

A szakmai alelnök Kovács Csaba maradt, míg gazdasági alelnöknek Zsigmond Barnát választották meg. Az elnökségi tagok: Csabai Gábor, Egri István, Éles Krisztina, Jászai Péter, Kangyal Balázs, Keszég Attila, Ocskay Gábor, Soltész Miklós és Szélig Árpád.
       
A szakmai alelnök Kovács Csaba maradt, míg gazdasági alelnöknek Zsigmond Barnát választották meg. Az elnökségi tagok: Csabai Gábor, Egri István, Éles Krisztina, Jászai Péter, Kangyal Balázs, Keszég Attila, Ocskay Gábor, Soltész Miklós és Szélig Árpád.

A korábbi elnök, Studniczky Ferenc napra pontosan hét év után köszönt le, vezetése alatt minden korábbinál eredményesebb volt a sportág. A felnőttek hetven év szünet után feljutottak az élvonalba – igaz, tavaly kiestek -, tíz fedett pálya épült az országban, beindult a határokon túlnyúló MOL Liga, a helyszíni nézőszám 25 százalékkal nőtt, az utánpótlásban pedig az U8-tól a juniorig összesen 128 csapat indult a bajnokságban. Minden esztendőben legalább egy világesemény házigazdája volt az ország. A leköszönő elnök kitért rá, tulajdonképpen egyetlen álma nem valósult meg: nem sikerült az A csoportos vb rendezési jogát elnyerni.

A küldöttek vastapssal köszöntek el Studniczky Ferenctől és az általa vezetett elnökségtől, majd tiszteletbeli elnöknek választották meg.

A közgyűlésen elhangzott, a szövetség pénzügyi helyzete annak ellenére stabil, hogy a kiadások nagyobb mértékben emelkedtek, mint a bevételek. A kiadások főleg a válogatott 2009-es A-csoportos szereplése miatt nőttek. Az MJSZ saját tőkéje 33.3 millió forint.

Az eseményen felszólalt Bánki Erik, az országgyűlés sport- és turisztikai bizottságának elnöke is. Kiemelte: a csapatsportágak terén a hoki fejlődik a legdinamikusabban, és a csodák szintjét meghaladó teljesítményt nyújt. Fontosnak tartotta megemlíteni, hogy az MJSZ tavaly 170 millió forintot kapott az állami költségvetésből utánpótlás-nevelésre, és most egy sportbarát adótörvény vár elfogadásra.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik