Jégkorong: kanadai szakember lesz a szövetség fejlesztési igazgatója

2021.04.19. 18:55
Címkék
Július 1-jétől Don MacAdam lesz a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) fejlesztési igazgatója – jelentette az MTI.

A posztot 2018 májusa óta a svéd Jim Brithén töltötte be, a szerződése lejártával veszi át helyét a kanadai szakember, aki - amint az MJSZ honlapjának hétfői beszámolója ismertette - a legmagasabb szinten szerzett tapasztalatokat pályafutása során.

Különböző beosztásokban dolgozott az NHL-ben, az AHL-ben és a QMJHL-ben, míg Európában volt az EBEL-es Bolzano és az Erste Ligában is érdekelt Sport Club Csíkszereda vezetőedzője. 2019 óta a Ferencváros utánpótlásában dolgozott szakmai igazgatóként, innen igazol át az MJSZ-hez, ahol Sipos Levente főtitkár szerint a Brithén által megkezdett munkát fogja folytatni.

„Számos vezetési kérdésben és a fő fejlesztési irányokban egyetértünk, emellett energikussága, pozitív szemlélete miatt a vele dolgozó kollégák is kedvelik, illetve sokat tanulnak tőle. Ebben lépünk szintet júliustól” – szögezte le a főtitkár.

Don MacAdam bevallása szerint rengeteg potenciált lát a magyar jégkorongban, nagyon sok pozitív dolgot tapasztalt az elmúlt két év során.

„Az edzők és a játékosok fejlesztése a legfontosabb feladat, ezáltal lehet előrébb lépni. Sok előremutató fejleményt láthattunk az elmúlt időszakban ezen a vonalon a magyar hokiban. A munka innentől alapvetően a korosztályos válogatottak, az U20-as, az U18-as és az U16-os csapatok vezetőedzőivel, másodedzőivel, erőnléti edzőivel kezdődik meg, kialakítjuk a keretrendszert, majd hozzálátunk a konkrét feladatok elvégzéséhez” – vázolta elképzeléseit az új fejlesztési igazgató.

(MTI)

Legfrissebb hírek

NB I: Pető góljával egy félidő után vezet a Paks a ZTE ellen

Labdarúgó NB I
10 perce

Szűcs Kornél utólag kapott meghívót a magyar válogatottba

Magyar válogatott
16 perce

NL: Corbu Máriusz meghívót kapott a román válogatottba

Minden más foci
30 perce

NB II: A Mezőkövesd egyenlített a borsodi rangadón

Labdarúgó NB II
35 perce

Hatvan százalékból is kihoztam a száz százalékot – Pápai Olivér ifjúsági olimpiai ezüstérmes úszó az NS-nek

Egyéb egyéni
39 perce

Jégkorong: a fehéroroszok indulását nem engedélyezi, az oroszokról közleményt adott ki az IIHF

Jégkorong
1 órája

Egy légitársaság Cristiano Ronaldo tiszteletére visszavonultatja a 7C ülését

Minden más foci
1 órája

A McLaren bizakodó, a Ferrari elbeszélgetett a versenyzőivel Brazíliában

F1
1 órája