Erste Liga: Nagy Gergő sosem élt még át olyat, amit most a Fradival

2023.03.18. 08:52
Nagy Gergő szerint minden sportoló álma, hogy egy olyan hétmeccses bajnoki döntő után ünnepelhessen magyar bajnoki címet, mint tette azt péntek este az FTC-Telekom jégkorongcsapata. Arany Gergely úgy véli, december-január környékén rajtuk kívül senki sem gondolta volna, hogy március derekán az ő nyakukba akasztják az aranyérmet – ráadásul döntőt játszanak az Erste Ligában. 

„Semmiképpen sem fókuszálunk még a Gyergyóra, szeretnénk megélni a pillanatot. Tényleg nagy szó ez. Ahonnan indultunk augusztusban és ahol most tartunk, az egy nagyon különleges dolog. Profi pályafutásom alatt nem nagyon emlékszem ilyenre, hogy ilyen utat tett volna meg egy csapat egy idényen belül” – utalt arra Nagy Gergő, hogy az Erste Liga alapszakaszában bizony voltak elég mélyen is, péntek este azonbanmagyar bajnoki címet –zsinórban az ötödiket –ünnepelhettek Ferencváros hokisai

Arany Gergely ugyancsak egy igazi utazásnak írná le azt, ami a Fradival történt az idényben, amelynek nincs még vége, hiszen az Erste Liga elsőségért még megmérkőznek a Gyergyószentmiklóssal. Videónkban a mélység és magasságok mellett a BJA HC elleni elődöntő érdekességei – mindkét csapat az idegenbeli meccseit nyerte meg, és mindig az örülhetett a végén, amelyik vezetést szerzett – is szóba kerülnek. Valamint nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy ez a magyar bajnoki cím a klub harmincadik diadalát jelentette.

JÉGKORONG, ERSTE LIGA
ELŐDÖNTŐ, 7. MÉRKŐZÉS
BUDAPEST JÉGKORONG AKADÉMIA HC–FTC-TELEKOM 0–3 (0–0, 0–1, 0–2)
Vasas Jégcentrum, 1950
néző.V: Nagy A., Németh M., Muzsik, Váczi D.
BJA HC:Kornakker – POZSGAI, Szabó B. / Garát, Vorobjov / Gőz, Uimonen / K. Varga, Dóczi – Culigin, Galoha, Djumics / Elo, Viikilä, Schlekmann / Tóth Richárd, Nagy Krisztián, Szita / Molnár B., Ritter, Tóth Gergely.Edző:Kangyal Balázs
FTC:ARANY G. – Hrabal, Marva / Boros, Mesikämmen / Kärmeniemi 1, Seregély Máté (1) / Kucsma – Kulmala 1, Nagy G. (1), TURBUCZ (1) / Betteridge, Sailio, Sointu / FARKAS LŐRINC 1, Tóth A., Tóth Gergő / Bán, Galántai, Kozma D.Edző:Fodor Szabolcs
Kapura lövések: 27–19
Gól – emberelőnyből:4/0, ill. 2/0
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye:4–3 az FTC javára
MESTERMÉRLEG
Marton Tibor (másodedző):
– Nagyon jó idényünk volt, nem szabad elfelejteni, hogy megnyertük a Magyar Kupát. Nagyon jól dolgoztunk az alapszakaszban, de a rájátszásban a Ferencvárosban jobban égett a tűz. Ilyenkor a góllövés nem csak képesség kérdése, valami különlegeset kell előhúzni, és ebben a Ferencváros most jobb volt nálunk.
Fodor Szabolcs:– Elképesztően jól védekeztünk, csúsztunk-másztunk a győzelemért, nem volt olyan testrészünk, amivel ne blokkoltunk volna. Vitt minket előre a Fradi-szív, egymásért küzdöttünk az összes mérkőzésen, és ennek meg is lett az eredménye. Örülünk a bajnoki címnek, de még vár ránk az Erste Liga döntője.

KORÁBBAN
Gyergyói HK (romániai)–Corona Brasov (romániai) 2–1
(1–0, 0–0, 0–1, 1–0)– hosszabbítás után
A párharc végeredménye:4–3 a Gyergyó javára

MAGYAR BAJNOKSÁG
Bajnok:FTC-Telekom (Arany Gergely, Bán Károly, Oliver Betteridge, Boros Dániel, Farkas Lőrinc Simon, Földes László, Galántai Richárd, Herceg Márton, Josef Hrabal, Sebastian Kaijser, Lauri Kärmeniemi, Aku Kestilä, Komáromy Botond, Kozma Dávid, Kreisz Brúnó, Kucsma Richárd, Rasmus Kulmala, Brayden Low, Julius Marva, Konsta Mesikämmen, Modok Levente, Nagy Gergő, Nagy Kristóf, August Nilsson, Jari Sailio, Seregély Máté, Sarcia Antonino, Matias Sointu, Vszevolod Szorokin, Tóth Adrián, Tóth Gergő, Turbucz Martin. Edző: Fodor Szabolcs), 2. Budapest Jégkorong Akadémia HC, 3. DVTK Jegesmedvék, 4. Dunaújvárosi Acélbikák, 5. FEHA19, 6. DEAC, 7. UTE

Legfrissebb hírek

Szita Donát sérülései miatt a visszavonulás mellett döntött

Jégkorong
16 órája

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
18 órája

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
20 órája

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
22 órája

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
22 órája

Fradi-gól és Real Madrid-győzelem a Groupama Arénában

Minden más foci
2026.08.08. 20:50

A Real Madrid megérkezett a Groupama Arénába – képek

Minden más foci
2026.08.08. 18:09

A legendás Vidi elleni kupadöntő feledhetetlen – a Real Madrid magyarok elleni meccsei

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:54