Erste Liga: brit válogatott szélsőt igazolt a Ferencváros

Vágólapra másolva!
2022.06.02. 10:54
null
Betteridge (jobbra) legutóbb a tavalyi vb-n szerepelt a brit válogatottal (Fotó: AFP)
A Ferencváros magyar bajnoki címvédő jégkorongcsapata a hivatalos honlapján jelentette be első új igazolását a 2022–2023-as idényre: a zöld-fehérek egyéves szerződést kötöttek a brit élvonalban (EIHL) szereplő Nottingham Pantherstől érkező 26 éves Ollie Betteridge-dzsel.

A fradi.hu-n megjelent közlemény szerint Betteridge szülővárosában, Nottinghamben kezdett jégkorongozni, végigjárta a helyi ificsapatokat, s 16 éve a Panthersnél mutatkozott be az EIHL-ben. Néhány kölcsönadási időszakból eltekintve mindvégig a Párducok játékosa volt, most először állt légiósnak.

Pályafutása során a brit U18-as és az U20-as válogatottal részt vett a korosztályos vb-ken, a felnőttekkel pedig két divízió 1/A-s és két elit-világbajnokságon is szerepelt. Itt volt a budapesti divízió 1/A-s vb-n is, amikor a britek alig 15 másodperccel a vége előtt vívták ki a mieink elleni mérkőzésen a feljutást.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik