Ligue 1: az emberelőny is kellett, de a bajnokságban ismét nyert a Monaco

2022.09.18. 15:03
null
Nehezen, de nyert a Monaco a Ferencváros elleni El-pofon után (Fotó: AFP)
A Ferencváros elleni csütörtöki Európa-liga-meccset elvesztő AS Monaco 3–0-ra legyőzte idegenben a Reimst a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 8. fordulójának vasárnapi játéknapján. Később a Marseille ikszelt, a Nice kikapott.  



A Lyon elleni múlt heti siker és az FTC elleni El-pofon után ezúttal a Reims otthonában lépett pályára a Monaco, amely Alekszandr Golovin, Minamino Takumi és Wissam Ben Yedder góljával győzött 3–0-ra. A hercegségbeliek szinte végig mezőnyfölényben játszottak, ám vélhetően ehhez az is kellett, hogy Bradley Locko korai kiállítása után emberelőnyhöz jussanak.

A későbbi meccseken az Ajaccio 1–0-ra nyert a Brest otthonában, a Troyes 3–1-es sikert aratott a Clermont vendégeként, míg a Nice 1–0-ra kikapott az Angers-tól – utóbbi meccsen már az első percben kiállították a korábbi barcelonai Jean-Clair Todibót, aki így magáénak tudhatja minden idők leggyorsabb Ligue 1-es piros lapját. A Marseille 1–1-es döntetlent játszott otthon a Rennes-nel, a meccs pedig a hazaiak középpályásáról, Mattéo Guendouziról szólt, aki előbb öngólt vétett, majd egyenlített... A Nantes és a Lens gól nélküli döntetlent játszott egymással.

FRANCIA LIGUE 1
8. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Reims–Monaco 0–3
(Golovin 47., Minamino 87., Ben Yedder 90.)
Kiállítva: Locko (Reims, 22.)
Brest–Ajaccio 0–1 (Hamouma 65.)
Clermont–Troyes 1–3 (Gastien 4., ill. M. Baldé 26., 54., Ripart 83.)
Nice–Angers 0–1 (Bentaleb 43.)
Kiállítva: Todibo (1.), ill. Bufal (62.)
Olympique Marseille–Rennes 1–1 (Guendouzi 52., ill. Guendouzi 25. – öngól)
Nantes–Lens 0–0
Lyon–PSG 0–1 (Messi 5.)

Szombaton játszották
Montpellier–Strasbourg 2–1 (Nordin 17., Savanier 90+5., ill. H. Diallo 85.)
Lille–Toulouse 2–1 (J. David 5., Unasz 53., ill. Chaibi 48.)

Pénteken játszották
Auxerre–Lorient 1–3
(Hein 50., ill. Ouattara 15., Moffi 36., Le Fée 42.)

Az állás
1. Paris SG 8 7 1 – 26–4 +22 22
2. Marseille 8 6 2 – 16–5 +11 20
3. Lorient 8 6 1 1 17–12 +5 19
4. Lens 8 5 3 – 16–7 +9 18
5. Monaco 8 4 2 2 13–12 +1 14
6. Lyon 8 4 1 3 16–10 +6 13
7. Lille 8 4 1 3 16–16 0 13
8. Rennes 8 3 3 2 14–8 +6 12
9. Montpellier 8 4 – 4 19–15 +4 12
10. Troyes 8 3 1 4 14–16 –2 10
11. Clermont 8 3 1 4 9–13 –4 10
12. Toulouse 8 2 2 4 9–13 –4 8
13. Nice 8 2 2 4 5–9 –4 8
14. Angers 8 2 2 4 9–18 –9 8
15. Nantes 8 1 4 3 8–11 –3 7
16. Auxerre 8 2 1 5 8–19 –11 7
17. Reims 8 1 3 4 10–17 –7 6
18. Strasbourg 8 – 5 3 6–9 –3 5
19. Brest 8 1 2 5 8–18 –10 5
20. Ajaccio 8 1 1 6 4–11 –7 4
Legfrissebb hírek

A Fradi jobban épít a magyar játékosokra, mint a Milan az olaszokra

Európa-liga
15 órája

Makacs sérülése a múlté, játékba lendült Habib Maiga

Labdarúgó NB I
20 órája

Jön a Milan–Ferencváros meccs! Ötven év után nyerhetne ismét magyar csapat a San Siróban

Európa-liga
2026.11.02. 17:50

Galéria: gólt sem szerzett a Paks a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:15

Osztrák hokiliga: öt góllal kikapott a Volán, ráadásban nyert az FTC

Jégkorong
2026.11.01. 19:54

Ligue 1: a Lyon könnyedén nyert az Angers ellen, kikapott a Monaco

Francia labdarúgás
2026.11.01. 19:27

Yusuf és Zachariassen gólja döntött, az FTC a Paks legyőzésével hangolt a Milan elleni El-csatára

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 17:53

A Paks kapusa felkészült arra is, hogy „megsorozzák” a ferencvárosiak

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 09:29