Franciaország: befejezte a volt Man. City- és Arsenal-játékos

2021.09.26. 13:13
null
Samir Nasri (balra) bejelentette a visszavonulását (Fotó: AFP)
Samir Nasri 41-szeres francia válogatott labdarúgó vasárnap bejelentette a visszavonulását – számolt be róla az MTI.

 

A 34 éves támadó középpályás 2004-ben kezdte profi pályafutását, amelynek során az Olympique Marseille, az Arsenal, a Manchester City, a Sevilla, az Antalyaspor, a West Ham United, végül az RSC Anderlecht csapatát erősítette.

Az Intertotó-kupát, az angol Ligakupát és az angol Szuperkupát egyszer, a Premier League-et kétszer nyerte meg, 2010-ben pedig az év legjobb francia labdarúgójává választották. Hazája válogatottjában 2007 és 2013 között 41 mérkőzésen öt gólt szerzett.

Nasrit 2017 júliusától másfél évre eltiltották, mert egy észak-amerikai klinikán intravénás kezelést kapott, amit ő úgy magyarázott, hogy csak vitamininjekcióról volt szó, nem követett el doppingvétséget. Utolsó klubja, a belga Anderlecht tavaly áprilisban elküldte, mivel megsértette a koronavírus-járvány miatt bevezetett előírásokat.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo többé nem játszik a portugál válogatottban – hivatalos

Minden más foci
22 órája

Nézze meg a szerdai BL-játéknap összes gólját egy helyen! – VIDEÓK

Bajnokok Ligája
Tegnap, 6:30

Megszenvedett a Slaviával az Arsenal, otthon fordított a Viking, Eindhovenben nyert a Bruges

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 23:03

Bejelentkezés Athénból és Isztambulból; vendégünk BL-sztárok frizuráját értékelte – ilyen volt a szerdai BL-nap felvezetése

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 18:50

Az Arsenal „segítheti” egyre közelebb a BL negatív rekordjához a Slaviát

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 12:22

Visszavonult Michelle Gisin kétszeres olimpiai bajnok alpesi síző

Téli sportok
2026.11.03. 16:02

„Nagyon kedvelem” – az Arsenal angol szélsője már Hollandiában is Kerkezzel csatázott

Angol labdarúgás
2026.11.02. 21:14

Iraola: Az Isak elleni eset egyértelmű büntető volt

Angol labdarúgás
2026.11.02. 09:32