Smuda: Életünk mérkőzésére készülünk

Vágólapra másolva!
2012.06.16. 12:00
null
Smuda szerint a legfontosabb a higgadtság megőrzése (Fotó: Action Images)
Címkék
Lengyelországban jóllehet euforikus hangulat uralkodik az oroszok elleni hősies döntetlent követően, Franciszek Smuda szövetségi kapitány szerint játékosai előretekintenek, és csak a csehek elleni utolsó fordulóbeli mérkőzéssel foglalkoznak. A csoport másik mérkőzésén a görögök az oroszok ellen több hosszú sorozatot megtörnének, amelyhez szükséges, hogy ezúttal ne aludjanak be a kezdősípszót követően. Egy biztos, a ma diadalmaskodó csapatokat a kieséses szakasz során is láthatjuk majd.

 

CSEHORSZÁG–LENGYELORSZÁG

A lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokságon a társházigazdák eddig két döntetlent tudnak felmutatni két forduló után, egy harmadikkal viszont hiába zárnák veretlenül a kvartett küzdelmeit, ki is pottyannának.

Jakub Blaszczykowski parádés oroszok elleni találata után mindenesetre erre a lehetőségre most senki sem gondol a szurkolók körében, akik továbbra is várják az együttes első Európa-bajnoki sikerét – ami egyben biztosan továbbjutást érne.

„Úgy gondolom, ez az eufória, ezek a pozitív érzések kordában tarthatók – kezdte Smuda. – Az a legfontosabb, hogy megőrizzük higgadtságunkat, és úgy érzem, a csapat ugyanúgy a mérkőzésre összpontosít, mint az oroszok elleni találkozó előtt. Természetesen itt már minden meccs kiemelten fontos, de talán ez életem és a csapat legfontosabb fellépése.”

SZAVAZÁS

Ön szerint milyen eredmény születik a cseh-lengyel meccsen?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Egyszerűen csak nyugodtnak kell maradunk. Nem érzem, hogy az együttesen túl nagy nyomás lenne most, természetesen van, de nem akkora mértékű, mint a görögök elleni nyitó mérkőzés előtt volt” – tette hozzá a lengyel kapitány.

A lengyelek legutóbb 2009. április 1-jén nyertek tétmérkőzésen – igaz, akkori 10–0-s San Marino elleni sikerük a történetük legnagyobb különbségű győzelmét jelentette – azóta hat fellépésen három 1–1 mellett három vereséget szenvedtek el (köztük egy csehek elleni idegenbeli 0–2-vel).

Pozitív előjel viszont számukra, hogy hazai pályán nagyszerű a csehek elleni mérlegük, hiszen az elmúlt ötven évben csak egyszer, az 1980-as 1–1 alkalmával nem nyertek – ötször viszont igen.

Smuda nem tervezett változtatásokat az oroszok elleni kezdőcsapathoz képest, de Damien Perquis térdsérülése miatt valószínűleg nem szerepelhet a csehek ellen. A szövetségi kapitány arra nem adott egyértelmű feleletet, hogy a görögök elleni kiállított, eltiltását az oroszok ellen letöltő Wojciech Szczesny vagy az őt remekül helyettesítő Przemyslaw Tyton védi-e majd a lengyelek kapuját. Egy biztos:

„Én biztosan nem” – viccelődött Smuda.

A másik oldalon ezen a poszton nincs kérdés, Petr Cech vállproblémái már a múlté, így természetesen ő foglal helyet a kezdőcsapatban. Nem dőlt el viszont, hogy a görögök ellen Achilles-ín-sérülést szenvedő Tomás Rosicky pályára tud-e lépni a csoportkör zárásán.

„Remélem, Tomás játszhat, de van helyettesünk, ha mégsem” – mondta ezt már Michal Bílek. A hírek szerint a cseh csapatkapitánynak szombat reggel egy felmérőn kell részt vennie, ennek függvényében dől el mai játéka. Ha nem tudja vállalni a szereplést, Daniel Kolár kerülhet a kezdőcsapatba. Az első két mérkőzésen a hazaiak biztatását élvező csehek mindenesetre elrontanák a lengyelek örömét.

„Nagyon jól érezzük magunkat Lengyelországban, és a lengyel szurkolók támogatása is jólesett a csapatnak, de itt most csak egyikünk juthat tovább, és minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy mi legyünk azok – tette hozzá Bílek. – Blaszczykowski és Lewandowski klasszis játékosok, akikre nagyon kell majd figyelnünk. Tiszteljük ellenfelünket, de nem ijedünk meg tőle. Megmutattuk erőnket a második találkozón, és tovább akarunk jutni. Nem akarunk ilyen hamar búcsút inteni az Európa-bajnokságnak.”

GÖRÖGORSZÁG–OROSZORSZÁG

Görög–orosz
20.45-től az m1-en
Görög–orosz 20.45-től az m1-en

A másik összecsapáson a jelenleg csoportelső oroszok a negyedik helyen tanyázó 2004-es kontinensbajnok görögökkel vívnak meg. Utóbbiak csak sikerrel juthatnak tovább, ami nem lesz könnyű.

Az oroszok 16 mérkőzés óta nem szenvedtek vereséget, a görögöktől pedig legutóbb 1993-ban kaptak ki, azóta nyolc fellépésen négy orosz siker (közte a 2004-es és a 2008-as Európa-bajnokságon aratott 2–1 és 1–0) és négy iksz került be a mérlegükbe.

Az örökmérleg is a szbornaja fölényét mutatja, 21 fellépésen 13 siker és 5 döntetlen mellett csak három görög győzelmet jegyezhettek fel a krónikások.

A görögök kezdéseire nehéz lenne a parádés jelzőt elpuffogtatni, tekintve, hogy a lengyelek ellen 17 perc után kapituláltak, a csehek ellen hat minutum alatt kétszer is, míg a két csapat legutóbbi, 1–1-re végződő pireuszi fellépésén Roman Sirokov már a 2. percben betalált.

SZAVAZÁS

Ön szerint milyen eredmény születik a görög-orosz meccsen?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Ha a mérkőzés elején koncentráltabban játszunk, és nem követjük el ugyanazokat a hibákat, mint korábban, akkor hiszem, hogy van esélyünk elérni céljainkat” – nyilatkozta Fernando Santos.

Az oroszoknál fordított volt a probléma, ők a vezető gól után nem tudták megőrizni előnyüket a lengyelekkel szemben – miközben Alekszandr Kerzsakov helyzetek sokaságát hagyta kihasználatlanul. Dick Advocaat azonban megvédte a Zenit-csatárt.

„Képes gólt szerezni a semmiből is, még akkor is, ha nem játszik éppen jól – mondta az oroszok szövetségi kapitánya. – A vérében van a gólszerzés, egész pályafutása során ezt bizonyította, ez pedig nem változik meg.”

„Nagyon jók összjátékban, különösen a támadások során – tette hozzá a görög szövetségi kapitány. – Bármikor területük nyílik, gyorsan lecsapnak a lehetőségre. Nyomást kell gyakorolnunk ellenfelünkre, agresszíven kell védekeznünk, nem szabad helyet hagynunk sem a labdás, sem a labda nélküli játékosoknak.”

A görögök védelembe visszatérhet eltiltása után Szokratisz Papasztatopulosz, ám az oroszok megállítása önmagában természetesen még nem elég.

„Amikor nálunk lesz a labda, kellően magabiztosnak kell lennünk, hogy lehetőségeket teremtsünk” – zárta mondandóját Fernando Santos.

A csoportban tehát még semmi sem dőlt el, egyedül az, hogy az oroszok nem végezhetnek csoportutolsóként. De, hogy melyik csapat hogyan juthat tovább? Íme, a válasz!


Továbbjut:
OROSZORSZÁG
– csoportelsőként,
– ha legyőzi Görögországot,
– ha döntetlent játszik Görögországgal, és Csehország is döntetlent játszik Lengyelországgal
– ha döntetlent játszik Görögországgal, és Lengyelország 1 vagy 2 góllal nyer Csehország
ellen,
– ha döntetlent játszik Görögországgal, és Lengyelország 3 góllal nyer Csehország ellen úgy,
hogy legfeljebb kettővel szerez több gólt ma, mint az oroszok,
– ha döntetlent játszik Görögországgal, és Lengyelország 3 góllal nyer Csehország ellen úgy,
hogy pontosan hárommal szerez több gólt ma, mint az oroszok, Oroszországnak
ugyanis jobb az UEFA-koefficiense, mint Lengyelországnak
– ha 1 vagy 2 góllal kikap Görögországtól, és Csehország döntetlent játszik Lengyelországgal

– csoportmásodikként,
– ha döntetlent játszik Görögországgal, és Csehország legyőzi Lengyelországot
– ha döntetlent játszik Görögországgal, és Lengyelország 3 góllal nyer Csehország ellen úgy,
hogy legalább néggyel több gólt szerez ma, mint az oroszok
– ha döntetlent játszik Görögországgal, és Lengyelország legalább 4 góllal nyer Csehország
ellen
– ha 3, 4 vagy 5 góllal kikap Görögországtól, és Csehország döntetlent játszik Lengyelországgal

CSEHORSZÁG:
– csoportelsőként,
– ha legyőzi Lengyelországot, és Oroszország nem nyer Görögország ellen

– csoportmásodikként,
– ha legyőzi Lengyelországot, és Oroszország megveri Görögországot
– ha döntetlent játszik Lengyelországgal, és Görögország nem veri meg Oroszországot
– ha döntetlent játszik Lengyelországgal, és Görögország legalább 6 góllal legyőzi Oroszországot

LENGYELORSZÁG:
– csoportelsőként,
– ha legyőzi Csehországot, és Görögország megveri Oroszországot
– ha 3 góllal nyer Csehország ellen úgy, hogy legalább néggyel több gólt szerez ma, mint az
oroszok, és Oroszország döntetlent játszik Görögországgal
– ha legalább 4 góllal nyer Csehország ellen, és Oroszország döntetlent játszik Görögországgal
– csoportmásodikként,
– ha legyőzi Csehországot, és Oroszország megveri Görögországot
– ha 1 vagy 2 góllal legyőzi Csehországot, és Oroszország döntetlent játszik Görögországgal
– ha 3 góllal legyőzi Csehországot úgy, hogy legfeljebb kettővel szerez több gólt ma, mint az
oroszok,
– ha 3 góllal legyőzi Csehországot úgy, hogy pontosan hárommal szerez több gólt ma, mint az
oroszok, Oroszországnak ugyanis jobb az UEFA-koefficiense, mint Lengyelországnak

GÖRÖGORSZÁG:
– csoportelsőként,
– ha legalább 3 góllal legyőzi Oroszországot, és Csehország döntetlent játszik Lengyelországgal

– csoportmásodikként,
– ha legyőzi Oroszországot, és a Csehország–Lengyelország meccsen nem döntetlen születik
– ha 1 vagy 2 góllal legyőzi Oroszországot, és Csehország döntetlent játszik Lengyelországgal

RÉSZLET AZ UEFA SZABÁLYKÖNYVÉBŐL
Az Európa-bajnokság csoportjaiban ha két vagy több csapat a csoportmérkőzések után azonos pontszámmal áll, a következő pontok alapján állapítható meg a sorrend:

a) több szerzett pont az azonosan álló csapatok között lejátszott mérkőzéseken;

b) jobb gólkülönbség az azonosan álló csapatok között lejátszott mérkőzéseken (ha kettőnél több csapat áll azonos pontszámmal);

c) több szerzett gól az azonosan álló csapatok között lejátszott mérkőzéseken (ha kettőnél több csapat áll azonos pontszámmal);

d) ha legalább három csapat áll azonos pontszámmal, és az előző három pont – a), b), c) – alkalmazása sem dönt közülük kettő közt, e két együttes összevetésében újra alkalmazni kell az a), b), c) pontokat, illetve ha ezek sem döntenek, az e), f), g), h), i) pontokat;

e) jobb gólkülönbség az összes csoportmérkőzésen;

f) több szerzett gól az összes csoportmérkőzésen;

g) jobb UEFA-együttható;

h) nagyobb fair play pontszám;

i) sorsolás.

 

 

EURO 2012
A-CSOPORT, 3. FORDULÓ
CSEHORSZÁG–LENGYELORSZÁG a találkozóról élő szöveges tudósítást olvashat az NSO-n!
Wroclaw, Városi Stadion, 20.45 (Tv: Sport 1). Vezeti: Thomson (skót)
GÖRÖGORSZÁG–OROSZORSZÁG –a találkozóról élő szöveges tudósítást olvashat az NSO-n!
Varsó, Nemzeti Stadion, 20.45 (Tv: m1). Vezeti: Eriksson (svéd)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Oroszország2115–2+34
2. Csehország2113–5–23
3. Lengyelország222–202
4. Görögország2112–3–11

LENGYELORSZÁG
Kapusok: 1Wojciech Szczesny (Arsenal), 22Przemyslaw Tyton (PSV), 12Grzegorz Sandomierski (Jagellonia)
Védők: 2Sebastian Boenisch (Werder Bremen), 4Marcin Kaminski (Lech), 15Damien Perquis (Sochaux), 20Lukasz Piszczek (Dortmund), 13Marcin Wasilewski (Anderlecht), 14 Jakub Wawrzyniak (Legia), 3Grzegorz Wojtkowiak (1860 München)
Középpályások: 16 Jakub Blaszczykowski (Dortmund), 5Dariusz Dudka (Auxerre), 21Kamil Grosicki (Sivasspor), 6Adam Matuszczyk (Düsseldorf), 18Adrian Mierzejewski (Trabzonspor), 11Rafal Murawski (Lech), 7Eugen Polanski (Mainz), 10Ludovic Obraniak (Bordeaux), 8Maciej Rybus (Tyerek), 19Rafal Wolski (Legia)
Támadók: 23Pawel Brozek (Celtic), 9Robert Lewandowski (Dortmund), 17Artur Sobiech (Hannover)
GÖRÖGORSZÁG
Kapusok:1Kosztasz Halkiasz (PAOK), 13Mihalisz Szifakisz (Arisz), 12Alexandrosz Corvasz (Palermo)
Védők: 15 Vaszilisz Toroszidisz (Olympiakosz), 8Avraam Papadopulosz (Olympiakosz), 19Szokratisz Papasztathopulosz (Werder Bremen), 5Kirjakosz Papadopulosz (Schalke), 4Szteliosz Malezasz (PAOK), 20Joszif Holevasz (Olympiakosz), 3Jorgosz Cavelasz (Monaco)
Középpályások:6Grigorisz Makosz (AEK), 2Joannisz Maniatisz (Olympiakosz), 21Kosztasz Kacuranisz (Panathinaikosz), 10Jorgosz Karagunisz (Panathinaikosz), 16Jorgosz Fotakisz (PAOK), 22Kosztasz Fortunisz (Kaiserslautern)
Támadók: 18 Szotirisz Ninisz (Panathinaikosz), 23 Jannisz Fetfacidisz (Olympiakosz), 7Jorgosz Szamarasz (Celtic), 14 Dimitrisz Szalpingidisz (PAOK), 17Theofanisz Gekasz (Samsunspor), 9Nikosz Liberopulosz (AEK), 11Kosztasz Mitroglu (Atromitosz)

OROSZORSZÁG
Kapusok:1Igor Akinfejev (CSZKA Moszkva), 16Vjacseszlav Malafejev (Zenit), 13Anton Sunyin (D. Moszkva)
Védők:2 Alekszandr Anjukov (Zenit), 12Alekszej Berezuckij (CSZKA Moszkva), 4Szergej Ignasevics (CSZKA Moszkva), 3Roman Saronov (Rubin), 19Vlagyimir Granat (D. Moszkva), 21 Kirill Nababkin (CSZKA Moszkva)
Középpályások: 7 Igor Gyenyiszov (Zenit), 6Roman Sirokov (Zenit), 8Konsztantyin Zirjanov (Zenit), 5Jurij Zsirkov (Anzsi), 17 Alan Dzagojev (CSZKA Moszkva), 23Igor Szemsov (D. Moszkva), 22Gyenyisz Glusakov (Lokomotiv Moszkva), 9Marat Izmajlov (Sporting), 15Dmitrij Kombarov (Szpartak Moszkva)
Támadók: 10 Andrej Arsavin (Arsenal – kölcsönben a Zenitnél), 11Alekszandr Kerzsakov (Zenit), 14Roman Pavljucsenko (Lokomotiv Moszkva), 18Alekszandr Kokorin (D. Moszkva), 20Pavel Pogrebnjak (Fulham)

CSEHORSZÁG
Kapusok: 1Petr Cech (Chelsea), 16Jan Lastuvka (Dnyipro), 23Jaroslav Drobny (HSV)
Védők: 12 Frantisek Rajtoral (Plzen), 5Roman Hubník (Hertha), 6Tomás Sivok (Besiktas), 3Michal Kadlec (Leverkusen), 2Theodor Gebre Selassie (Liberec), 8David Limbersky (Plzen), 4 Marek Suchy (Szpartak Moszkva)
Középpályások: 10 Tomás Rosicky (Arsenal), 13Jaroslav Plasil (Bordeaux), 9Jan Rezek (Anorthoszisz), 18Daniel Kolár (Plzen), 19Petr Jirácek (Wolfsburg), 11Milan Petrzela (Plzen), 14 Václav Pilar (Plzen), 17Tomás Hübschman (Sahtar), 22Vladimír Darida (Plzen)
Támadók: 15 Milan Baros (Galatasaray), 21David Lafata (Jablonec), 20Tomás Pekhart (Nürnberg), 7Tomás Necid (CSZKA Moszkva)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik