El: Fontos volt, hogy valamit visszaadjunk a szurkolóknak – Laidouni

R. P.R. P.
2021.12.10. 00:05
null
Nagy győzelmet aratott a Fradi (Fotó: Árvai Károly)
Ahogy arról beszámoltunk, a Ferencváros Aissa Laidouni góljával megverte odahaza a Bayer Leverkusent a labdarúgó Európa-liga csoportkörének záró, hatodik fordulójában. A mérkőzés után a gólszerző és Dibusz Dénes nyilatkozott az M4 Sportnak.

 

„Az edzések során jó néhány szögletvariációt gyakoroltunk – mondta Aissa Laidouni, a mérkőzés góljának szerzője. – Nagyon örülök, hogy sikerült betalálnom, de még fontosabb, hogy a csapat megszerezte a három pontot. Fontos volt győzelemmel zárni a szereplésünket. A csapat nagyszerű mentalitással állt ki, küzdöttünk, nyerni akartunk. Valamit vissza akartunk adni a szurkolóknak, mert ők sosem hagytak cserben minket. Ez más színvonal volt, a második számú kupa, mindent bele kellett adni. Csodálatos volt a hangulat. Remek volt megélni a mérkőzést.”

„Arról beszélgettünk, hogy jó lenne végre úgy zárni a meccset, hogy a védéseket, amiket sikerül hozzátenni, eredményre vezessenek, és pontokat szerezzünk – mondta Dibusz Dénes. – Örülök, hogy a végén a magunk javára tudtuk fordítani a mérkőzést. Nagyon szerettünk volna szépen búcsúzni.”

„Maga a csoportkör nem alakult olyan jól, annak ellenére, hogy valószínűleg ez a negyedik hely a realitás. Ugyanakkor több is lehetett volna ebben, mert az előző meccseken mindig adódtak olyan szituációk, hogy gólokat ajándékoztunk az ellenfélnek. Most nem követtünk el szarvashibákat, és ha el is adtuk a labdát, valaki mindig odaért és besegített. A győzelem szép zárása a csoportkörnek, végre nemzetközi kupában hazai pályán megtörtént, és ez szépségtapasz.”

„Nem játszott rosszul a Leverkusen, de beszéltünk róla, hogy az összeszokottság hiányozhat náluk. Ezt próbáltuk kihasználni, az első félidőben volt egy-két hibájuk, amelyből gólt szerezhettünk volna, ha jobban megoldjuk a végét. Próbáltunk egységesek maradni, és bíztunk abban, hogy lesz lehetőségünk. Szerencsére a végén sikerült.”

EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR
6. FORDULÓ
G-CSOPORT

Ferencváros–Bayer Leverkusen (német) 1–0 (0–0)
Budapest,Groupama Aréna,12 127néző.Vezette:Levnyikov (orosz)
Ferencváros:Dibusz – Botka, S. Mmaee, Blazic, Kovacevic – Laidouni, Loncar (Vécsei, 81.), Zachariassen (Somália, 71.) – Zubkov (Cabraja, 88.), Uzuni, Nguen (R. Mmaee, a szünetben).Vezetőedző:Peter Stöger
Leverkusen:Lunjov – Recosz, Kossounou, Tapsoba (Tah, a szünetben), Sinkgraven – Aránguiz (J. Frimpong, 61.), E. Palacios (Andrich, 64.) – Amiri – Bellarabi (Moussa Diaby, 71.), Alario (A. Adli, 81.), Paulinho.Vezetőedző:Gerardo Seoane
Gólszerző:Laidouni (81.)

A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Leverkusen641114–5+913
2. Betis631212–12010
3. Celtic63–
312–15–39
4. FERENCVÁROS61–
55–11–63

 

Legfrissebb hírek

„A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor a kirekesztő rigmusokat skandáló fradistáknak üzent

Európa-liga
2 órája

A Ferencváros az Európa-liga-forduló csapata a szurkolóknál

Európa-liga
4 órája

A Ferencváros érettebb csapat benyomását keltette, mint a Milan – véli az olasz másodedző

Európa-liga
4 órája

Costacurta: Mintha a milánói operában lettek volna, nem pedig a San Siróban

Európa-liga
5 órája

Olvasóinknál is magasan Zachariassen volt a Fradi legjobbja a Milan ellen

Európa-liga
5 órája

Manchester United, Juventus, Newcastle, Milan – Ön szerint melyik volt a Ferencváros legnagyobb győzelme Európában? Szavazzon!

Európa-liga
6 órája

Lenny Joseph a reklámtáblán ücsörgésről: „Az ilyet nem lehet előre eltervezni”

Európa-liga
10 órája

Hajnal Tamás: Egy pillanatig sem volt félelem a játékosokban!

Európa-liga
11 órája