Sporttelep: újabb perforduló a Postás SE ügyében, folytatás júniusban

2010.03.17. 15:48
Címkék
Újabb fordulón van túl a Postás SE kontra Magyar Posta-Magyar Telekom-Antenna Hungária ügy, amelyben a három társaság azt szeretné elérni, hogy a nagy múltú fővárosi klub elhagyja és a jövőben ne használhassa a Róna utcai sporttelepet.

Rostás Gábor, a 110 éves egyesület elnöke szerdán arról tájékoztatta a távirati irodát, hogy kedden tárgyalási nap volt a Fővárosi Bíróságon, az egyetlen napirend pont pedig az volt, hogy megállapítsák, vajon jogos-e a három ellenérdekelt cég 500 ezer forint/hó használati díjra vonatkozó indítványa. A bíróság a kérdést idő előttinek tartotta, és a határozatot elnapolta a másodfokú ítélet utánra.

„A három cég képviselői el sem jöttek ugyanúgy, ahogy minden, az üggyel kapcsolatos tárgyalási próbálkozásunkat is elutasították. Továbbra is fenntartom azt a véleményemet, hogy a Postának, amely egyértelműen a zászlóshajó ebben a történetben, nem elsősorban az ingatlan értékesítése a célja, hanem a szándékai mögött ingatlanspekuláció áll" – mondta a távirati irodának Rostás.

Az 1950-es évektől a Postás otthonának számító Róna utcai központ körül kialakult, évek óta húzódó szövevényes ügyben a bíróság néhány hónapja – első fokon – azt mondta ki, hogy a Postás SE-nek semmi köze az ingatlanhoz, és el kell hagynia azt. Rostás ugyanakkor úgy véli: az ingatlan tulajdonjoga vitatható, ezért tovább harcolnak, és peren kívül is próbálnak megegyezni a tulajdonosi körrel. Céljuk, hogy kezelői, illetve üzemeltetői jogot szerezzenek.

A másodfokú tárgyalásra június elején kerül sor.

Legfrissebb hírek

Tenisz: Linda Nosková győzelmével indult a WTA-vb

Tenisz
14 perce

Hétfői sportműsor: folytatódik Indian Wellsben a női tenisz-világbajnokság

Minden más foci
19 perce

Piros Zsombor: Nincs több poénpingpong!; Supka Attila: A nyugdíjra még nem gondolok

E-újság
24 perce

Antonelli és Leclerc is büntetést kapott – változott a Sao Pauló-i Nagydíj végeredménye

F1
44 perce

Fradisták székeken – képeken a zöld-fehérek angyalföldi győzelme

Labdarúgó NB I
51 perce

Hogyan legyünk százévesek? – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
56 perce

Fermín López két góljával nyert a Barcelona az Atlético Madrid otthonában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Kicsit csípős szag volt – Osváth Attila a pályára szivárgó könnygázról

Labdarúgó NB I
1 órája