Sakk: Jó esély van Lékó visszatérésére – Balogh Csaba

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.03.07. 11:03
Balogh Csaba szerint jó esély van arra, hogy Lékó Péter az idei Európa-bajnokságon visszatérjen a magyar férfi sakkválogatottba, amelyet rajta kívül Rapport Richárdra, Almási Zoltánra és Berkes Ferencre kíván építeni.

A frissen kinevezett szövetségi kapitány az M4 Sport keddi Sportreggeli című adásában elmondta, a szövetséggel egyetértésben az a célja, hogy az október végi-november eleji kontinensbajnokságon a legerősebb összeállításában vegyen részt a férfi válogatott.

„Jól haladnak a megbeszélések Lékó Péterrel, ezért jó esély van arra, hogy ő is ott lesz ősszel a csapatban, de biztosat még nem lehet mondai” – fogalmazott Balogh a magyar válogatott korábbi éljátékosával kapcsolatban, aki a tavalyi baki sakkolimpián nem vett részt.

A válogatottbeli szerepléstől tavaly visszavonult, mindössze 29 éves új kapitány kifejtette, a szövetségtől kapott biztatást arra, hogy pályázzon a pozícióra, amelyet a Nemzet Sportolójával, Portisch Lajossal, valamint Horváth Józseffel szemben nyert el. Hozzátette: úgy hallotta, azért esett rá a választás, mert komoly tapasztalattal rendelkezik a számítógépes elemzések területén, valamint a válogatott minden játékosával jó kapcsolatban van, hiszen 2005-től 2016-ig ő is tagja volt a csapatnak.

A nemzetközi nagymester Balogh Csaba azt tervezi, hogy júniusban hirdeti ki Európa-bajnoki keretét, amelyet Lékó Péterre, Rapport Richárdra, Almási Zoltánra és Berkes Ferencre kíván építeni. Melléjük keresi az ötödik csapattagot, aki – úgy látja – öt fiatalabb játékos közül kerülhet ki. A jelöltekkel szeretné egyeztetni a felkészülésüket és a versenynaptárukat, hogy minél erősebb ellenfelekkel szemben mérhessék fel játékerejüket.

Hozzáfűzte: a csapat összeállításánál nem feltétlenül az Élő-pontszámot veszi figyelembe, hanem inkább azt, hogy éppen ki játszik jobban.

A férfi válogatott Eb-esélyeivel kapcsolatban azt mondta, nem várható el a csapattól, hogy minden évben olyan sakknagyhatalmakat előzzön meg, mint Oroszország vagy Ukrajna, ezért a realitás az első tízbe kerülés lehet. Hangsúlyozta: sok múlik a jó hajrán és a szerencsén is, amelyek segítségével 2014-ben olimpiai ezüst-, 2015-ben pedig Eb-bronzérmet sikerült nyernie a magyar férfi válogatottnak. Balogh Csaba szerint tíz-tizenöt országnak van esélye arra, hogy érmet szerezzen, és ezúttal is nüanszokon múlik majd, hogy ez végül kinek jön össze. Példaként a tavalyi Eb-t említette, melynek utolsó fordulójában egy kisebb hiba miatt végzett a 15. helyen a magyar válogatott, pedig ha az nincs, akkor ötödikként zárt volna.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik