Rekviem az angyalarcú fiúért – könyv Fehér Miklósról és a tovatűnt ifjúságról

Vágólapra másolva!
2022.04.21. 16:09
null
Stark Péter (hátsó sor, balról a második) és Fehér Miklós (középen a jobb szélső) boldog gyerekként (Fotók: Stark Péter archívumából)<br />
Stark Péter könyve nem tökéletes mű, viszont fájdalmasan őszinte, úgyhogy csak a legnagyobb csodálatunkat tudjuk kifejezni, hogy a szerzőnek volt energiája ilyen monumentális munkára, amelynél becsesebb emlékművet nem is állíthatott volna barátjának és a tovaszállt gyerekéveknek.

 

„S mint őrült viharnak tajtékzó haragja, fájdalommal és lázzal átitatott mételyé­ben láncait rázó briliáns elme, tépte és rázta a pompás faremetét egy túlvilági erő borzalmas hangjait a tájra süvítő hangjegyfestő… s én mégis… oly nyugodt voltam e felfoghatatlanul csodálatos helyen, mert e felbőszült idegek templomában fogant egyszervolt gyermeki lénynek hangjaiban nem a támadást és a pusztítás iránti olthatatlan szomjúságot éreztem magam körül elmélyülni, hanem az emberi testet itt tartózkodásának idejére és az általa megállítható pillanatot uraló idegen csillagok világát képviselő hihetetlen erőnek a leheletfinom lágyságát, egy erőt, mely nem tud és nem is akar változtatni magán, mert ez ő, ez az, amiért megteremtetett, s bár az örömnek ódája furcsa mosolyt csókolt szájára, e nyughatatlan háborgó vihar festette álarc mögött ha mélyen is, de ott ült az Istentől kapott szerető szívnek kócos hajú angyali szelleme.”

Ki írhatta ezt a mondatot?
a.) francia impresszionista költő
b.) perzsa filozófus
c.) amerikai hobó 1969-ből
d.) magyar válogatott labdarúgó
Negyvenmilliós kérdés. Felezzünk? A közönség m
it mond?
Hogy a d.) kizárva? Elbukta…

Amikor értesültem róla, hogy Stark Péter, a korábbi 19-szeres válogatott futballista könyvet írt tragikusan fiatalon, a Benfica bajnoki mérkőzésén elhunyt barátjához, a szintén válogatott Fehér Miklóshoz, továbbá az ETO-hoz és Győr városához fűződő viszonyáról, érzelmeiről, emlékeiről, mindenre számítottam, csak erre nem. A fenti mondatot nem azért idéztem, mert a helyet akartam kitölteni, éppen ellenkezőleg: ezzel megspóroltam, hogy be kelljen mutatnom Stark Péter írói stílusát, mondatépítési elveit, hangulatfestő képességét – merthogy ez egy átlagos mondat a könyvben. A már a címében is – A Rába-szimfónia opusz 1. – kuriózumnak tekinthető, merőben szokatlan írás, megrendítő erejű vallomás ötszáz oldalon át, nyolc évig készülő grandiózus szellemi munka, óriási lelki tusa kivetítése, amely helyenként nehezen emészthető ugyan, de a hatása elementáris.

Később is Stark Péterrel volt a 24 évesen elhunyt Fehér Miklós: góljait neki ajánlotta
Később is Stark Péterrel volt a 24 évesen elhunyt Fehér Miklós: góljait neki ajánlotta


Különösen a mintegy száz oldalt kitevő első három fejezet (Nyitány, Születés, Sorsok) megrázóan egyedi és személyes, sok helyütt a líra és a próza határán táncol, elüt a könyv törzsét alkotó Zárótétel című, háromszázötven oldalas fejezettől, majd a kezdeti hang némiképpen visszatér az epilógusként is értelmezhető záró fejezetben (...Utóhang, mint utazás).

Az első száz oldal olvasása nagy próbatétel egy XXI. századi átlagolvasónak, nagyobb próbatétel csak megírni lehetett. A szerző utazása önmagába – mondhatnánk az elcsépelt közhellyel élve. Mondanám azt is, hogy ráfért volna egy alapos korrektúra erre a szövegrészre, de magától Stark Pétertől tudom, hogy azt a részt szándékosan nem engedte lektorálni sem, mert elmondása szerint saját önmarcangoló küzdelmét szándékozott bemutatni, hogyan bírta rá magát a könyvírásra, amelynek minden fortélyát autodidakta módon kellett megtanulnia. Dicséretes önkritika az írói amatörizmusról vallani egy olyan könyvben, amelyet egyébként egy befutott író simán el tudott volna adni profi munkaként, ha az ő neve alatt jelenik meg.

Rendkívül megható, hogy – Hajszán Gyula győri legenda mellett – Fehér Miklós édesanyja írt előszót elhunyt fia legjobb gyerekkori barátjának a könyvéhez. „Amikor felkért, hogy olvassam el a könyvét, s írjak néhány gondolatot róla, teljesen kétségbeestem – fogalmaz Fehérné Anikó. – Nem tudom elolvasni, képtelen vagyok rá… nem akarom, hogy még ennél is jobban fájjon… Nem, nem nem. Végül rászántam magam, majd egy évig, többszöri nekifutásra elolvastam. Rengeteget sírtam, szenvedtem, nevettem (…) Ebben a könyvben vannak olyan gondolatok, amelyek olyan mély érzelmi tóba merítenek, amelyben még sohasem fürödtem. Nem lesz könnyű olvasmány, kedves olvasó, de ha elolvasod, valami fura, megfoghatatlan érzés marad benned…

Hibátlan esszencia. Stark Péter könyve nem tökéletes mű, de vállaltan nem az, egy szigorú szerkesztő talán a negyedével is meghúzta volna, viszont fájdalmasan őszinte, úgyhogy csak a legnagyobb csodálatunkat tudjuk kifejezni, hogy a szerzőnek volt energiája ilyen monumentális munkára, amelynél becsesebb emlékművet nem is állíthatott volna barátjának és a tovaszállt gyerekéveknek.

(Stark Péter: A Rába-szimfónia opusz 1., Palatia Nyomda és Kiadó, 2021)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. április 16-i lapszámában jelent meg.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik