Öttusa: edzőtáborban a magyar válogatottak

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.01.20. 12:29
null
A tíz férfi és a Kállai Ákos irányította hat női versenyző ideális időjárási körülmények között készülhet (Fotó: Tumbász Hédi)
Címkék
A szülés előtt álló Kovács Sarolta és Alekszejev Tamara kivételével a teljes felnőtt öttusaválogatott meleg égövi edzőtáborban készül az idényre – tájékoztatta az MTI-t Martinek János, a férfiak szövetségi kapitánya.


„Ugyanúgy a Kanári-szigetek legnagyobb városában, Las Palmasban edzőtáborozunk, mint tavaly, de most másik hotelben foglaltunk szállást, mert az egy éve bevált szálló árait nagyon megemelték. Akkor a koronavírus-járvány miatt alig volt turistaforgalom, most viszont már nagy az érdeklődés, és megugrottak az árak”
– számolt be telefonon a helyi körülményekről a szakvezető, hozzátéve, hogy a magyar küldöttség a szállóvendégektől elkülönítve étkezik. A tíz férfi és a Kállai Ákos irányította hat női versenyző ideális időjárási körülmények között készülhet. A szakemberek szerint a 20-21 fokos melegben az izmok terhelhetőbbek, nagyobb értékű munkát lehet végezni, mint a magyarországi mínuszokban.

„A körülbelül egy kilométerre lévő magánklubban lehetőség van úszásra, vívásra és a laser-run gyakorlására, egy atlétikai központban pedig hetente két-három alkalommal rekortánpályán futhatnak a versenyzők”
– vázolta az edzéskörülményeket Martinek János. Mint mondta, az ellátásuk is remek, sok gyümölcs, hal és saláta közül választhatnak, és még a különleges étrendet követőkre, például a vegánokra is gondolnak a helyiek.

„Jó a hangulat a csapatban, itt tényleg csak edzéssel és pihenéssel kell tölteni az időt. Hazaérkezésünk után nem sokkal a hagyományos budapesti fedett pályás versennyel megkezdődik az idény. A nemzetközi viadalt ezúttal már az új szabályok szerint rendezzük meg, így mindenki kipróbálhatja magát a párizsi olimpiai rendszerben” — mondta Martinek János.

A februári hazai viadal után márciusban elkezdődik a világkupa-sorozat a kairói versennyel, április-május fordulóján Budapest lesz a házigazda, utána május közepén a bulgáriai Albena, majd júniusban a törökországi Ankara, és ugyanott rendezik másfél héttel később a széria fináléját is. A világbajnokságnak jelenleg nincs gazdája, mert a mexikói Cancún visszalépett, az Európa-bajnokság Székesfehérváron lesz augusztus közepén.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik