Olimpia 2024: Párizsban 533 millárdból épülne olimpiai falu

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.11.05. 20:11
Párizs északi külvárosában épülhet fel az olimpiai falu, ha a francia főváros elnyeri a 2024-es ötkarikás játékok rendezési jogát.

A pályázati bizottság csütörtöki tájékoztatása szerint a sportolók 50 hektáros lakhelye a Szajna partján, Seine-Saint-Denis kerületben állna. A résztvevők 84 százaléka így 25 percen belül odaérne versenyszámának helyszínére, mivel az Olimpiai Stadion és a víziközpont csak két kilométerre lenne a falutól, melynek munkálatai 1.7 milliárd eurót (533.2 milliárd forint) emésztenének fel.

Az olimpiai falu elérhetőségét egy új vasútállomás és egy közlekedési csomópont is elősegítené, így autóval a belvárosból 20 percig tartana az utazás.

„A környék átalakítása már zajlik, de az olimpia felgyorsítaná a folyamatot” – emelte ki Anne Hidalgo főpolgármester, hozzátéve, ötezer új lakás és sok munkahely létesülne a kerületben, amelyre a magas munkanélküliség jellemző.

Párizs Budapesttel, Los Angelesszel, Hamburggal és Rómával versenyez a rendezésért, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2017 szeptemberében, limai kongresszusán választja ki a rendezőt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik