Lovassport: német győzelem a Nemzeti Lovardában

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2021.07.11. 20:58
null
A német Jana Wargers győzött a Nemzeti Lovardában rendezett díjugrató világkupa legrangosabb versenyén (Fotó: AFP)
A német Jana Wargers (Limbridge) nyerte a Nemzeti Lovardában rendezett díjugrató világkupa legrangosabb versenyét, a Magyar Lovassport Szövetség díjáért kiírt 150 centiméteres nagydíjat.

A viadal honlapja szerint a bizonytalan időjárás ellenére rengeteg néző látogatott ki a Nemzeti Lovardába, így közel telt ház előtt rendezhették meg a versenyt, amelyen a pálya 13 akadályból és 16 erőkifejtésből állt, amik között kettő darab 160 centiméteres meredek is helyet kapott. Ebben a versenyben világranglista-pontokat gyűjthettek a helyezett lovasok, emellett a minősülést lehetett szerezni a Riesenbeckben megrendezésre kerülő 2021-es Európa-bajnokságra és a 2022-es lipcsei vk-döntőre.

A szám összdíjazása 52 ezer euró volt, amiért 52 páros mérkőzött meg, köztük 9 magyar lovassal a mezőnyben.

A győztes Wargers mögött a svájci Romain Duguet (Bel Canto de Boguin) végzett a második, a német Sophie Hinners (Vittorio) pedig a harmadik helyen. Legjobb magyarként Weinhardt Virág ötödikként zárt. Chiclana nevű lovával egy szenzációs pálya után, verőhiba nélkül ért célba, viszont 35 századmásodperccel túllépve az alapidőt nem lovagolhatott az összevetésben.

A versenyzőknek gratulált Dallos Gyula örökös magyar bajnok és miniszteri biztos, illetve Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik