Fogathajtás: német sikerek a mezőhegyesi világbajnokságon

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.09.10. 18:33
Mindhárom kategóriában német sikerrel zárult vasárnap a fiatal fogatlovak mezőhegyesi világbajnoksága.

Az öt- és hatéves lovak esetében az ezüstérem is a németekhez került, a bronz pedig a luxemburgiakhoz, illetve a lengyelekhez. A hétévesek között a második egy osztrák, a harmadik egy lengyel ló lett.

Az eseményt sorozatban harmadszor rendezték meg Mezőhegyesen, ezúttal hét nemzet 41 lova mérte össze a tudását. A következő két évben is Mezőhegyes lesz a vb házigazdája.

Más szakágakban a fiatal lovak vb-je már régóta létezik és nagy a presztízse, ugyanakkor fogathajtásban csak harmadszor írta ki a nemzetközi szövetség (FEI). A fiatal lovak vb-jét a többi szakágban állandó helyszínen rendezik, Mezőhegyes 2019-ig kapta meg a házigazda szerepét.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik