Birkózás: Barka Emese már Budapesten biztosítaná olimpiai indulását

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2021.01.29. 13:22
null
Barka Emese már Budapesten biztosítaná olimpiai indulását (Fotó: Földi Imre - archív)
Az Európa-bajnok Barka Emese a birkózók márciusi budapesti európai kvalifikációs viadalán szeretné megszerezni a kvótát a tokiói olimpiára.

 

A csepeli sportoló a női válogatott többi tagjával együtt Lengyelországban edzőtáborozik, s az M4 Sport Sportreggeli című műsorában pénteken arról beszélt, hogy remek feltételek között készülnek a márciusi megméretésre.

„A többiek nevében is mondhatom, szerencsésnek érezzük magunkat, hogy itt lehetünk” – mondta Barka, hozzátéve, hogy a külföldi edzőtáborokban kapják meg azokat az ingereket, melyek szükségesek a megfelelő munkához.

Barka Emese a tavalyi évről elmondta, a nehézségek ellenére végig tudta dolgozni az esztendőt, melynek végén jó formában volt, ezért is sajnálja, hogy egy betegség miatt a decemberi belgrádi világkupán nem léphetett szőnyegre.

„Néhány nappal a világkupa előtt kaptam torokgyulladást, ami el is húzódott, így néhány hetes pihenőre kényszerültem, ám azóta fokozatosan kezdek visszatérni a munkába. Reméljük, a kvalifikációra minden rendben lesz” – jegyezte meg a háromszoros világbajnoki bronzérmes birkózó.

A még kvóta nélküli versenyzőknek, így Barkának is két verseny áll rendelkezésére a tokiói repülőjegy megszerzésére: március közepén Budapesten az európai, majd május elején Szófiában a világkvalifikációs torna. A 31 éves Barka rögtön az első lehetőséggel élne, s szerinte ebben segítséget jelent neki és csapattársainak is, hogy a magyar főváros a rendező.

„Úgy gondolom, mindenki minél előbb szeretné megszerezni a kvótát. Az pedig nagyon jó lehetőség, hogy itthon lesz a verseny és nem kell utazni” – hangsúlyozta Barka Emese, aki szerint még úgy is előnyt jelent a hazai pálya, hogy jelen állás szerint vélhetőleg nézők nélkül, buborékrendszerben kerül sor a versenyre.

A magyar fővárosban, majd Bulgáriában is minden kategóriában a döntőbe kell jutni a kvótához.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik