Női BL: luxemburgi ellenféllel kezd a Fradi a selejtezőben

M. D.M. D.
2020.10.22. 13:41
null
Vágó Fannyék idén ismét megcélozzák a BL-főtáblát (Fotó: Micheller Szilvia, archív)
A Ferencváros női labdarúgócsapata a luxemburgi Racing FC Unionnal csap össze a Bajnokok Ligája első selejtezőkörében – derült ki az UEFA csütörtöki sorsolásán.


A női BL selejtezőjében idén a koronavírus-járvány miatt nem négycsapatos minitornákat, hanem egymeccses párharcokat rendeznek a főtáblára jutásért.

Az FTC a selejtező első fordulójában kiemeltként a Bajnokok Ligájában újonc luxemburgi Racing FC Unionnal mérkőzik meg november 3-án vagy 4-én. Ha a zöld-fehérek innen továbbjutnak, akkor még egy párharc vár rájuk a legjobb 32 közé kerülésért, ennek a körnek a sorsolását november 6-án készítik el.

„Számunkra kedvezőnek ítélem a sorsolást, persze, egy mérkőzésen dől el a párharc. Egyelőre semmit sem tudunk az ellenfélről, de igyekszünk gyorsan feltérképezni. A Ferencváros számára csak a továbbjutás az elfogadható” – szögezte le Dörnyei Balázs vezetőedző a klub hivatalos honlapján.

Legfrissebb hírek

Öt évre kitiltották az európai stadionokból a Mussolini-pólót viselő ferencvárosi ultrát

Európa-liga
19 perce

Nehezen nyert a Ferencváros, de vezeti a női labdarúgó NB I tabelláját

Labdarúgó NB I
4 órája

NL: Corbu Máriusz meghívót kapott a román válogatottba

Minden más foci
7 órája

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
10 órája

Még három vagy négy pont kell az El-nyolcaddöntőhöz az FTC számára

Európa-liga
11 órája

„A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor a kirekesztő rigmusokat skandáló fradistáknak üzent

Európa-liga
Tegnap, 19:27

A Ferencváros az Európa-liga-forduló csapata a szurkolóknál

Európa-liga
Tegnap, 17:53

A Ferencváros érettebb csapat benyomását keltette, mint a Milan – véli az olasz másodedző

Európa-liga
Tegnap, 17:38