Futsal BL: a Barca kétgólos előnyről elveszítette a döntőt

M. D.M. D.
2021.05.03. 22:10
null
A zöld-fehér mezes Sporting nyerte a futsal BL-t – 2019 után másodszor (Fotó: FC Barcelona)
A Barcelona 4–3-ra kikapott a lisszaboni Sporting CP-től a futsal Bajnokok Ligája zadari (zárai) nyolcas döntőjének fináléjában, így nem tudta megvédeni a címét. A portugál sztárcsapat a legutóbbi három kiírásból a másodikat nyerte meg.

 

A katalán együttes a futsal BL-döntők történetének leghamarabb, 50 másodperc után szerzett találatával korán előnybe került, majd a szünetben már 2–0-ra vezetett – és Esquerdinha révén két kapufát is lőtt –, ám a Sporting a második félidőben fordított, az utolsó percekben pedig összességében eredményesen védekezett a kapus nélkül, öt a négy ellen támadó Barcával szemben, és egy gólt megőrzött az előnyéből (3–4).

A mérkőzésen Kovács Gábor személyében magyar bíró dolgozott időmérő játékvezetőként.

A 2013-as Kajrat Almati után (Dinamo Moszkva, 4–3) a Sporting a második csapat, amely kétgólos hátrányból diadalmaskodott Bajnokok Ligája-fináléban.

A lisszaboni alakulat egyébként 2017 óta négy döntőt játszott a BL-ben, s a 2019-est követően egymás után a másodikat nyerte meg.

FUTSAL BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCAS DÖNTŐ, ZADAR
DÖNTŐ

Barcelona (spanyol)–Sporting CP (portugál) 3–4 (2–0)

Legfrissebb hírek

A Barcelona nem vásárolja meg Rashford játékjogát – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.10. 20:20

Simán nyert Nyíregyházán, története során először bajnok az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 21:37

Futsal NB I: nyert a Veszprém, ötödik mérkőzés dönt a bronzéremről

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 20:07

Fordított az Újpest, megőrizte pályaelőnyét a Nyíregyházával szemben a futsal NB I döntőjében

Labdarúgó NB I
2026.06.04. 20:38

Futsal NB I: kiütéses sikerrel egyenlített a döntős párharcban a Nyíregyháza az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
2026.06.01. 22:09

Futsal NB I: a hosszabbítás végén ollózós góllal egyenlített a DEAC a bronzcsatában – videó

Labdarúgó NB I
2026.06.01. 20:31

Női futsal NB I: a TFSE elnapolta a bajnokavatást

Labdarúgó NB I
2026.05.30. 18:35

A Barcelona bejelentette az angol vb-kerettag szerződtetését

Spanyol labdarúgás
2026.05.29. 21:32
Ezek is érdekelhetik