BL: súlyos büntetéssel csapott le a Slovanra az UEFA

2022.07.29. 15:27
null
A Slovan-szurkolók öröme a Gorupama Arénában (Fotó: Havran Zoltán/Magyar Nemzet)
Az Európai Labdarúgó-szövetség Fegyelmi Bizottsága a Ferencváros–Slovan (1–2) BL-selejtező után vizsgálatot indított, és a szlovák szurkolók rasszista viselkedése, valamint más rendbontásai miatt büntetést szabott ki a pozsonyi klubra.


A Slovan Bratislava szurkolóinak rasszista megnyilvánulásai miatt 40000 eurós büntetést kapott és akövetkező hazai nemzetközi meccsén, az augusztus 11-i Olympiakosz elleni El-selejtezőn zárva kell tartania stadionja C-lelátóját, ahol a pozsonyi keménymag kapna helyet. Az üres szektorban egy UEFA-címerrel és a #NoToRacism (Nem a rasszizmusra) felirattal elláltott molinót kell kihelyezniük az égszínkékeknek.

Ezen kívül a görögök elleni idegenbeli meccsen zárva marad a vendégszektor. Amennyiben egy későbbi találkozón újabb rendbontásra kerül sor, visszaesőként két évig nem utazhatnak idegenbe a Slovan-drukkerek.

A pályára hajított tárgyakért 25 ezer, pirotechnikai eszközök használatáért 15 ezer eurót kell fizetnie a pozsonyi klubnak.

A mérkőzésen házigazda FTC szurkolóival, illetve a pozsonyi visszavágóval kapcsolatban egyelőre nem közölt döntést az UEFA.

Legfrissebb hírek

Nem lehetnek magyar szurkolók a grúziai Nemzetek Ligája-mérkőzésen

Magyar válogatott
9 órája

Borbély Balázs: Túl kényelmesnek, körülményesnek éreztem a futballt

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 19:55

Ötödik győztes meccsén ötgólos győzelmet aratott az FTC a Brest ellen a BL csoportkörében

Kézilabda
2026.10.10. 19:32

Egy 95. perces Dzsudzsák-tizenegyessel harcolt ki döntetlent a DVSC a Ferencváros otthonában

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 18:55

Borbély Balázzsal első hazai bajnoki győzelmére készül a Ferencváros – a Lokit fogadja

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 10:48

Rossi és Szoboszlai sincs jó véleménnyel róla – európai össztűz zúdult az összevont őszi válogatott szünetre

Magyar válogatott
2026.10.09. 15:18

Borbély Balázs: Ha nem a futballt választom, talán orvos lennék

Labdarúgó NB I
2026.10.09. 07:06

Toni Kroos edzőként térne vissza a futballba

Minden más foci
2026.10.08. 20:45