BL: cseh ellenfele lehet a Ferencvárosnak a playoffkörért

K. T. I.K. T. I.
2021.07.19. 12:12
null
Dvali és az FTC lehetséges ellenfelet kapott a BL-selejtező 3. fordulójára (Fotó: Árvai Károly)
A cseh Slavia Praha vár a Ferencvárosra a Bajnokok Ligája selejtezőjének 3. fordulójában, ha a zöld-fehér együttes sikerrel veszi a Zalgiris Vilnius elleni párharcot a selejtező 2. körében.

 

Az Európai Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapjára felkerült információk azt már a sorsolás előtt tudtuk, hogy a zöld-fehérek nem számítanak kiemeltnek, és a cseh Slavia Prahával, a Steven Gerrard menedzser vezette skót Rangersszel vagy a Kajrat Almati–Crvena zvezda kazah–szerb párharc győztesével kerülhetnek össze abban az esetben, ha továbbjutnak a selejtező 2. fordulójából.

A Bajnokok Ligája-selejtező 3. körének sorsolásán hamar megkaptuk az utolsó válaszokat is a még nyitva maradt kérdésekre. A Ferencváros a Slavia Prahával került egy ágra, így a Zalgiris esetleges búcsúztatása után a cseh együttessel mérkőzne meg a playoffkörbe kerülésért.

Az UEFA a koefficienspontok alapján két alcsoportot hozott létre a sorsolás előtt a bajnoki ágon vitézkedő csapatok (és párharcaik) számára.

A szövetség közleményeszerint a BL-, az El- és az Ekl-selejtezőben sem lehetnek majd jelen a stadionokban vendégszurkolók. A döntést a csoportkörök megkezdése előtt felülvizsgálja majd az európai szövetség.

Sorsoltak az Európa-ligában is, itt egy „régi jó ismerős” is lehet az FTC ellenfele, amennyiben a BL-selejtező 2. körében kiesik.

Az El-selejtező sorsolása itt olvasható.

BAJNOKOK LIGÁJA-SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ
BAJNOKI ÁG

FERENCVÁROS (magyar)/Zalgiris Vilnius (litván)–Slavia Praha (cseh)
Kajrat Almati (kazah)/Crvena zvezda (szerb)–Alaskert (örmény)/Sheriff Tiraspol (moldovai)
Malmö FF (svéd)/HJK (finn)–Rangers FC (skót)
Dinamo Zagreb (horvát)/Omonia Nicosia (ciprusi)–Legia Warszawa (lengyel)/Flora Tallinn (észt)
Lincoln Red Imps (gibraltári)/CFR Cluj (Kolozsvár, romániai)–Slovan Bratislava (szlovák)/Young Boys (svájci)
Olympiakosz Pireusz (görög)/Neftci (azeri)–Mura (szlovén)/Ludogorec (bolgár)
NEM BAJNOKI ÁG
Szpartak Moszkva (orosz)–Benfica (portugál)
Genk (belga)–Sahtar Doneck (ukrán)
PSV (holland)/Galatasaray (török)–Celtic (skót)/Midtjylland (dán)
AS Monaco (francia)–Rapid Wien (osztrák)/Sparta Praha (cseh)

2. FORDULÓ
BAJNOKI ÁG
FERENCVÁROS (magyar)–Zalgiris Vilnius (litván)
Dinamo Zagreb (horvát)–Omonia Nicosia (ciprusi)
Slovan Bratislava (szlovák)–Young Boys (svájci)
Legia Warszawa (lengyel)/Flora Tallinn (észt)
Alaskert (örmény)–Sheriff Tiraspol (moldovai)
Olympiakosz Pireusz (görög)–Neftci (azeri)
Kajrat Almati (kazah)–Crvena zvezda (szerb)
Lincoln Red Imps (gibraltári)–CFR Cluj (Kolozsvár, romániai)
Malmö FF (svéd)–HJK (finn)
Mura (szlovén)–Ludogorec (bolgár)
NEM BAJNOKI ÁG

Rapid Wien (osztrák)–Sparta Praha (cseh)
PSV (holland)–Galatasaray (török)
Celtic (skót)–Midtjylland (dán)

KULCSDÁTUMOK

Selejtező, 3. forduló
Sorsolás időpontja:július 19.
Játéknapok:augusztus 3–4. és 10.

Selejtező, playoffkör
Sorsolás időpontja:
augusztus 2.
Játéknapok:augusztus 17–18. és 24–25.

A csoportkör sorsolását augusztus 26-án rendezik, a csoportkör első játéknapja szeptember 14.

 

Legfrissebb hírek

Hazája egy patinás klubja kinézte magának az FTC argentin védőjét – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2 perce

Női kézilabda: elkészült a Győr és a Ferencváros BL-menetrendje

Kézilabda
15 perce

Lenny Joseph: Az Üllői úton is gólokat szerezve jussunk tovább!

Európa-liga
Tegnap, 7:17

Fényesebb a láncnál – akard! Kamler János jegyzete

Európa-liga
2026.07.24. 23:20

A közösségépítő Borbély Balázs lehet a Ferencváros legjobb igazolása – új útra lépett az ETO

Labdarúgó NB I
2026.07.24. 18:28

A Real Madrid elleni meccs miatt elhalasztották az ETO–FTC bajnokit – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.24. 15:53

Negyvennégy év után tud-e újra címet védeni az ETO?

Labdarúgó NB I
2026.07.24. 15:30

Julian Jenner: A Ferencváros remekül futballozott

Európa-liga
2026.07.24. 13:15