BL: bemutatjuk az FTC ellenfelét, a volt MU-játékost is foglalkoztató Tobolt

Cs. B.Cs. B.
2022.06.14. 14:11
null
A korábbi Manchester United-játékos, Zoran Tosics (jobbra) is a Tobol játékosa (Fotó: Getty Images)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) kedden kisorsolta a Bajnokok Ligája-selejtező 1. fordulójának párosítását,  a Ferencváros a 2021-es kazah bajnokkal, a Tobollal találkozik. Bemutatjuk a zöld-fehérek BL-ellenfelét!

 

Az 1967-ben alapított kosztanaji Tobol a 14 csapatos kazah élvonal előző kiírásában 61 pontot szerzett, néggyel többet, mint a második Asztana, s a bajnokságban csupán egyszer kapott ki. A Tobol története során másodszor lett bajnok az első osztályban, az első aranyérmet 2010-ben nyerte, Kazah Kupát egyszer, 2007-ben ünnepelhetett. A 2021-ben elhódított kazah Szuperkupát az idén megtartotta, március elején 2–1-re múlta felül a kupagyőztes Kajrat Almatit.

A címvédő az idei kazah pontvadászatban 12 forduló után 18 ponttal az ötödik helyen áll, öt győzelem, három döntetlen és négy vereség a mutatója, 19–16-os gólkülönbséggel. A négyszer is átnevezett Tobol (Avtomobilisztként alapították) legnagyobb nemzetközi sikere a 2007-es UEFA Intertotó-kupa-győzelem.

A gárda nemhogy a Ferencvárossal, más magyar csapattal sem játszott még tétmérkőzést/felkészülési meccset.

Az előző kiírásban az Európa-konferencialiga harmadik selejtezőköréig jutott: ugyan a Lovrencsics Gergőt is foglalkoztató Hajduk Splitet 4–3-as összesítéssel búcsúztatta a második fordulóban, a következőben elvérzett a Zilina (Zsolna) ellen, összesítésben 0–6-tal zúgott ki.

A kétszeres bajnok a hazai mérkőzéseit a 9500 férőhelyes, multifunkcionális kosztanaji stadionban játssza. Az első futballmérkőzést 1967-ben rendezték ott, 2002-ben némi fejlesztésen esett át a sportcentrum.

A szerb Milan Milanovics irányította csapat kerete a Transfermarkt adatai alapján 11.13 millió eurót ér (a Fradié mintegy 41 millió eurót), legértékesebb játékosa az 1.7 millió euróra taksált csatár, a 62-szeres üzbég válogatott Igor Sergeyev, de a legnevesebb futballistája nem ő, hanem a korábbi Manchester United-játékos, a 35 éves Zoran Tosics.

A párharcok első mérkőzését július 5-én vagy 6-án, a visszavágókat egy héttel később játsszák. Az FTC idegenben kezd. Továbbjutás esetén az első körhöz hasonlóan a második fordulóban is kiemelt lesz az FTC, annak a sorsolását szerdán tartják.

A párharcok vesztesei az Európa-konferencialiga-selejtező második fordulójában folytathatják szereplésüket. A főtáblára jutáshoz négy fordulót kell nyerni a BL-selejtezőben.

A magyar bajnok a legutóbbi idényben az Európa-ligában, azt megelőzően pedig a Bajnokok Ligájában jutott el a csoportkörig.

BAJNOKOK LIGÁJA 2022–2023
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ
Pjunik (örmény)–CFR (román)
Maribor (szlovén)–Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz)
Ludogorec (bolgár)–Szutjeszka Niksics (montenegrói)
Dudelange (luxemburgi)–KF Tirana (albán)
Tobol (kazah)–FERENCVÁROS

Malmö (svéd)–az előselejtező győztese
KF Ballkani (koszovói)–Zalgiris Vilnius (litván)
HJK (finn)–RFS (lett)
Bodö/Glimt (norvég)–KÍ (feröeri)
The New Saints (walesi)–Linfield (északír)

Shamrock Rovers (ír)–Hibernians (máltai)
Lech Poznan (lengyel)–Qarabag (azeri)
Skupi (északmacedón)–Lincoln Red Imps (gibraltári)
Zrinjski Mostar (bosnyák)–Sheriff (moldovai)
Slovan Bratislava (szlovák)–Dinamo Batumi (grúz)

Az első forduló játéknapjai: július 5–6. és 12–13.

BAJNOKOK LIGÁJA 2022–2023, KULCSDÁTUMOK
Sorsolás Játéknapok
Előselejtező június 7. június 21. és június 24.
Selejtező, 1. forduló június 14. július 5–6. és 12–13.
Selejtező, 2. forduló június 15. július 19–20. és 26–27.
Selejtező, 3. forduló július 18. augusztus 2–3. és 9.
Selejtező, rájátszás augusztus 1. augusztus 16–17. és 23–24.
Csoportkör augusztus 25. szeptember 6. és november 2. között
Nyolcaddöntő november 7. 2023. február 14. és március 15. között
Negyeddöntő 2023. március 17. április 11–12. és 18–19.
Elődöntő március 17. május 9–10. és 16–17.
Döntő június 10. (Isztambul)
Legfrissebb hírek

Gróf Dávid: Ez a fejezet lezárult, meglátjuk, merre visz az élet

Labdarúgó NB I
12 órája

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:17

Népsport: amikor a Ferencvárosnak jó volt az egy pont…

Népsport
Tegnap, 10:33

Ajánlatot kapott a Ferencváros Makreckisért – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:15

A ZTE bejelentette középső védője távozását – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:14

Az ETO és az FTC is elkezdte a felkészülést a következő idényre

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 19:30

A Ferencváros U17-es gólvágóját nagy múltú olasz klub teszteli – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 09:50

A Rossi-korszak nyitányát és a rossz emlékű Leekens-érát idézi a válogatottra váró finn, kazah páros

Magyar válogatott
2026.06.05. 13:24
Ezek is érdekelhetik