Bajnokok Ligája: a Vidi volt trénere reméli, hamarosan topligában játszik Szoboszlai

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.11.27. 11:48
null
Marko Nikolics Szerhij Rebrovot is dicsérte (Fotó: AFP)
Tavaly novemberben távozott a Mol Fehérvártól Marko Nikolics. A jelenleg a Bajnokok Ligájában érdekelt Lokomotiv Moszkvát irányító szerb szakember egy év távlatából kijelentette, hogy az általa irányított, az Európa-liga csoportkörébe eljutó csapat volt eddig a XXI. század legerősebb Vidije. A Magyar Nemzet interjújában Szoboszlai Dominik is előtérbe kerül. 

Marko Nikolics az Atlético Madrid elleni idegenbeli BL-pontszerzést követően állt a lap rendelkezésére, s gyorsan össze is vetette mostani sikereit az akkor még Videoton néven szereplő fehérvári csapattal az Európa-ligában elért eredményeivel.

„Az eddigi karrierem során több jelentős klubmérkőzésen voltam érdekelt. Az európai színtéren olyan komoly csapatok ellen ültem a kispadon, mint a Tottenham, a Besiktas, a Vidivel a Bordeaux, a Ludogorec, a Malmö, a PAOK, az AEK Athén és a Chelsea. A Lokomotiv Moszkvával a Bayern München, a Salzburg és az Atlético Madrid ellen játszhatunk a Bajnokok Ligájában. Azt hiszem, képtelen lennék megnevezni az eddigi legfontosabb meccsemet, hozzáteszem, hogy a Bajnokok Ligája Európa legfontosabb kupasorozata, és rendkívül büszke vagyok rá, hogy a Lokóval otthon és idegenben is szereztünk pontot az Atlético ellen. Ezzel nem akarom kisebbíteni a Chelsea elleni döntetlen értékét. Hadd mondjam el, hogy még mindig fájdalmas emlék a Bayern München elleni idei mérkőzésünk: jól játszottunk, sok helyzetet dolgoztunk ki Európa legjobb csapata ellen, mégis kikaptunk 2–1-re.”

Nikolics beszélt arról is, megértette, hogy a szurkolók eleinte szkeptikusak, sőt kifejezetten ellenségesek voltak vele szemben, elvégre a klublegenda Jurij Szjomin után ült le a kispadra. Hozzátette, az eredmények, illetve az, hogy elkezdett oroszul tanulni, sokat segített kapcsolatán a drukkerekkel.

A szerb szakvezető tavaly novemberben távozott a Viditől. Elárulta, Moszkvából is követi a magyar labdarúgás eseményeit, a fehérvári időszakából pedig sokakkal tartja a kapcsolatot.

„A legnagyobb siker? Ez összetett kérdés; a Videoton történelmében harmadszor nyertük meg a magyar bajnokságot, a klub életében második alkalommal hódítottuk el a Magyar Kupát. A klub fennállása óta másodszor sikerült bejutnunk az Európa-liga csoportkörébe. Meggyőződésem, hogy az akkori volt a klub XXI. századi történelmének legjobb Vidije, és erre nagyon büszke vagyok. Megbántam-e valamit? Nem, semmit!”

A tréner kijelentette, nem lepte meg, hogy a Ferencváros bejutott a BL csoportkörébe. Szerhij Rebrovot fantasztikus edzőnek nevezte. A magyar válogatott teljesítményét is elismerendő példaként hozta fel. A Nemzetek Ligájában történtek szerinte rávilágítottak arra, hogy a szerb labdarúgásban átmeneti nehézségek vannak, de ezzel együtt is úgy gondolja, hogy Szerbia még mindig Európa tíz legjobb válogatottja közé tartozik, ezt mutatják az utánpótlásszinten elért nemzetközi eredményeik is. „Én tudom, érzem, hogy eljön a mi időnk.”

„A mieink ellen is láttam, Izland ellen hihetetlen nagy gólt lőtt 25 méterről – mondta Szoboszlai Dominikról. Az ő találata és korábbi játékosom, Loic Nego gólja kellett ahhoz, hogy a magyar válogatott kijusson az Eb-re. Szoboszlai nagy tehetség, remélem, hamarosan Európa valamelyik topcsapatánál fogunk találkozni a nevével.”

4. FORDULÓ
November 25., szerda
Bayern München (német)–FC Salzburg (osztrák) 3–1 (Lewandowski 42., Wöber 52. – öngól, L. Sané 68., ill. M. Berisha 73.)
Atlético Madrid (spanyol)–Lokomotiv Moszkva (orosz) 0–0

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Bayern München 4 4 15–4 +11 12
2. Atlético Madrid 4 1 2 1 4–7 –3 5
3. Lokomotiv Moszkva 4 3 1 4–5 –1 3
4. Salzburg4137–14–71

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik