West Ham: újra közel az Olimpiai Stadion megszerzése

Vágólapra másolva!
2013.03.05. 09:38
David Gold, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő West Ham United tulajdonosa a talkSPORT-nak nyilatkozva elmondta: csapata és a Londoni Örökségfejlesztő Társaság (LLDC) közel jár az egyezséghez, amelynek révén a fővárosi klub az Olimpiai Stadionba tehetné át a hazai mérkőzéseit.

„Közel járunk. Azt az ígéretet kaptam, hogy március 16-án aláírhatjuk a papírokat" – nyilatkozta Gold.

A „kalapácsosok" még a 2012-es olimpia előtt jelentkeztek be a londoni Olimpiai Stadionért a Tottenham Hotspurrel együtt.

„Szégyellem magam, hiszen már sokszor mondtam, hogy csak napok kérdése az ügy, de úgy érzem, most tényleg a végére érhetünk" – folytatta a tulajdonos.

A stadion 80 ezer néző befogadására alkalmas, azonban ezt a West Ham – ha megnyeri a pályázatot – 60 ezer főre csökkentené költségkímélési célzattal, és akár az atlétikai pályát is feláldozná.

„Nem akarom egy futópályán át nézni a mérkőzéseinket, de nem licitáltam volna, ha nem lenne megfelelő a létesítmény. Egy ilyen lehetőség csak egyszer adódik az életben. Örülök, hogy felhúztak egy ilyen arénát, amelyet remélhetőleg használhatunk majd, még ha a mérete és a formája nem is stimmel" – zárta nyilatkozatát David Gold.

A West Ham 1904 óta a 35 ezer néző befogadására alkalmas Boleyn Groundon (az Upton Parkban) játssza a hazai mérkőzéseit.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik