Videó: dél-amerikai rituálé, szerelmes csók, aztán tombolás – így ünnepelt Raphinha

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.05.23. 16:32
null
Benn maradt a Leeds (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Leeds United az utolsó fordulóban nyert, és kiharcolta a bennmaradást az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League). A Brentford elleni sorsdöntő mérkőzésen büntetőből vezetést szerző Raphinha sajátos módon ünnepelte meg a nagy győzelmet – számolt be róla a Sportbible.

 

A 25 éves brazil támadó a lefújás után térden csúszva végigment hosszában a pályán. A Leeds Everywhere információi szerint ez egy dél-amerikai rituálé része volt, Raphinha így szerette volna Istennek megköszönni, hogy imái meghallgattattak.


Ezt követően felszökött a lelátóra, ahol megcsókolta szerelmét, Natalia Rodriguest, majd egy brazil zászlóval a kezében tombolni kezdett a Leeds-szurkolókkal.

A szerelmes csók (Fotó: Getty Images)
A szerelmes csók (Fotó: Getty Images)

A tombolás (Fotó: Getty Images)
A tombolás (Fotó: Getty Images)

A csapat élére februárban kinevezett Jesse Marsch az öltözőben mondott érzelmes beszédet.

„Mondtam nektek a meccs előtt, hogy ti vagytok a legjobb közösség, amellyel eddig együtt dolgoztam – fogalmazott. – Hittetek benne, sohasem adtátok fel, küzdöttetek egymásért, mindent megtettetek, és ezért sikerült. Nem akarom, hogy az én nevemet skandálják a szurkolók, mert ezt mi hajtottuk végre. Mindig együtt, és urak, maradunk a Premier League-ben!”


ANGOL PREMIER LEAGUE
38. FORDULÓ

Arsenal–Everton 5–1 (Martinelli 27. – 11-esből, Nketiah 31., Cédric 56., Gabriel 59., Ödegaard 82., ill. Van de Beek 45+3.)
Brentford–Leeds United
1–2 (Canos 78., ill. Raphinha 56., Harrison 90+4.)
Kiállítva:
Canos (81.)
Brighton–West Ham United 3–1
(Veltman 50., Gross 80., Welbeck 90+2., ill. Antonio 41.)
Burnley–Newcastle United 1–2
(Cornet 69., ill. C. Wilson 19., 60. – az elsőt 11-esből)
Chelsea–Watford 2–1
(Havertz 11., Barkley 90+1., ill. Gosling 87.)
Crystal Palace–Manchester United 1–0
(Zaha 37.)
Leicester City–Southampton 4–1
(Maddison 50., Vardy 74., Ayoze Pérez 81., 86., ill. Ward-Prowse 79. – 11-esből)
Norwich City–Tottenham 0–5
(Kulusevski 16., 64., H. Kane 32., Szon Hung Min 70., 75.)
Liverpool–Wolverhampton Wanderers 3–1 (Mané 24., Szalah 84., Robertson 89., ill. P. Neto 3.)
Manchester City–Aston Villa 3–2 (Gündogan 76., 81., Rodri 78., ill. Cash 37., Coutinho 69.)

A PREMIER LEAGUE VÉGEREDMÉNYE
1. Manchester City 38 29 6 3 99–26 +73 93
2. Liverpool 38 28 8 2 94–26 +68 92
3. Chelsea 38 21 11 6 76–33 +43 74
4. Tottenham Hotspur 38 22 5 11 69–40 +29 71
5. Arsenal 38 22 3 13 61–48 +13 69
6. Manchester United 38 16 10 12 57–57 0 58
7. West Ham United 38 16 8 14 60–51 +9 56
8. Leicester City 38 14 10 14 62–59 +3 52
9. Brighton & Hove Albion 38 12 15 11 42–44 –2 51
10. Wolverhampton Wanderers 38 15 6 17 38–43 –5 51
11. Newcastle United 38 13 10 15 44–62–18 49
12. Crystal Palace 38 11 15 12 50–46 +4 48
13. Brentford 38 13 7 18 48–56 –8 46
14. Aston Villa 38 13 6 19 52–54 –2 45
15. Southampton 38 9 13 16 43–67 –24 40
16. Everton 38 11 6 21 43–66 –23 39
17. Leeds United 38 9 11 18 42–79 –37 38
18. Burnley 38 7 14 17 34–53 –19 35
19. Watford 38 6 5 27 34–77 –43 23
20. Norwich City 38 5 7 26 23–84 –61 22
A tabella első négy helyezettje, a Manchester City, a Liverpool, a Chelsea és a Tottenham Hotspur a Bajnokok Ligájában, az ötödik Arsenal és a hatodik Manchester United az Európa-ligában, míg a hetedik West Ham United az Európa-konferencialigában indulhat a következő idényben. A Burnley, a Watford és a Norwich City kiesett a másodosztályba.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik