PL: Van Dijk visszatérése érzelemdús és kemény volt

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.08.16. 09:44
null
Virgil van Dijk visszatért (Fotó: Getty Images)
Az MTI arról írt, érzelemdúsnak és keménynek nevezte visszatérését Virgil van Dijk, a Liverpool labdarúgója, aki térdszalagsérülés miatt az előző idény nagy részét kénytelen volt kihagyni.

 

A Liverpool a Norwich City elleni, idegenbeli 3–0-s sikerrel kezdte az új idényt Diogo Jota, Roberto Firmino és Mohamed Szalah egy-egy góljának köszönhetően.

A holland válogatott belső védő végigjátszotta a szombati összecsapást, amely után azt mondta, az ember sokszor elképzeli előre a mérkőzést, mielőtt játszik, majd úgy folytatta: „a játékban nem fáradtam el, csak az fárasztott, ami körülötte volt”.

A feladatra úgy tekintett, mint egy akadályra, amit át kell ugrania.

„Megfelelően edzettem, bíztam abban, hogy a térdem rendben lesz. Nehéz volt az út, amit megtettem, de most örülök, hogy újra itt vagyok. Érzem, hogy szükségem van a játékra, mert ettől jobb lesz a teljesítményem. Nem vagyok robot, nem tudok százszázalékos állapotban visszatérni. Mérkőzésekre, időre és ismétlésekre van szükségem” – tette hozzá.

A Liverpool múlt pénteken hosszú távra egyezett meg Virgil van Dijkkal, így a 30 éves holland futballistát 2025-ig köti szerződés a klubhoz.

PREMIER LEAGUE, A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Manchester United 1 1 5–1 +4 3
2. Liverpool 1 1 3–0 +3 3
Chelsea 1 1 3–0 +3 3
4. West Ham 1 1 4–2 +2 3
5. Everton 1 1 3–1 +2 3
6. Brentford 1 1 2–0 +2 3
7. Watford 1 1 3–2 +1 3
8. Brighton & Hove Albion 1 1 2–1 +1 3
9. Tottenham 1 1 1–0 +1 3
Leicester City 1 1 1–0 +1 3
11. Aston Villa 1 1 2–3 –1 0
12. Burnley 1 1 1–2 –1 0
13. Wolverhampton 1 1 0–1 –1 0
Manchester City 1 1 0–1 –1 0
15. Newcastle 1 1 2–4 –2 0
16. Southampton 1 1 1–3 –2 0
17. Arsenal 1 1 0–2 –2 0
18. Norwich City 1 1 0–3 –3 0
Crystal Palace 1 1 0–3 –3 0
20. Leeds United 1 1 1–5 –4 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik