H. D.
MTI
2022.09.30 09:52 Frissítve: 2022.09.30 10:47

PL: Tiszteletlenek a Juventusszal kapcsolatos találgatások – Conte

Antonio Conte, a Tottenham Hotspur menedzsere azt mondta: tiszteletlennek tartja azokat a találgatásokat, melyek szerint Massimiliano Allegri menesztése esetén visszatér a Juventus labdarúgócsapatához, majd akkor dönt a londoni szerződéséről, amikor annak eljön az ideje.

Conte jól érzi magát a Tottenhamnél (Fotó: AFP)

Az olasz szakember, aki 2011 és 2014 között háromszor is megnyerte a Serie A-t a torinói együttessel, tavaly november óta irányítja a Spurst, a megállapodása a mostani idény végéig szól. Az olasz sajtó egy ideje arról cikkez, hogy Conte válthatja Allegrit a Juvénál, amely jelenleg csak a nyolcadik az olasz bajnokságban, a BL-ben pedig elvesztette első két csoportmérkőzését.

„Ez tiszteletlen a Juventusnál dolgozó edzővel és velem szemben is” – nyilatkozott Conte a szombati, Arsenal elleni észak-londoni derbi előtt. A Tottenham győzelem esetén átveheti a vezetést a tabellán.

„Nincs megfelelő idő egy szerződés aláírására. Megtörténhet holnap vagy a Premier League-idény utolsó napján. A legfontosabb, hogy a klub és én is azt valljuk, együtt folytatjuk és egy irányba haladunk” – tette hozzá az 53 éves tréner.

„A megfelelő időben meghozom majd a legjobb döntést. Jelenleg nagyon boldog vagyok” – hangsúlyozta.

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 7 5 2 23–6 +17  17
2. Tottenham 7 5 2 18–7 +11  17
3. Arsenal 6 5 1 14–7 +7  15
4. Brighton & Hove Albion 6 4 1 1 11–5 +6  13
5. Manchester United 6 4 2 8–8 0 12
6. Fulham 7 3 2 2 12–11 +1  11
7. Chelsea 6 3 1 2 8–9 –1  10
8. Liverpool 6 2 3 1 15–6 +9  9
9. Brentford 6 2 3 1 15–9 +6  9
10. Newcastle 7 1 5 1 8–7 +1  8
11. Leeds United 6 2 2 2 10–10 0 8
12. Bournemouth 7 2 2 3 6–19 –13  8
13. Southampton 7 2 1 4 7–11 –4  7
14. Aston Villa 7 2 1 4 6–10 –4  7
15. Crystal Palace 6 1 3 2 7–9 –2  6
16. Wolverhampton 7 1 3 3 3–7 –4  6
17. Everton 6 4 2 4–6 –2  4
18. West Ham 6 1 1 4 3–8 –5  4
19. Nottingham Forest 7 1 1 5 6–17 –11  4
20. Leicester City 7 1 6 10–22 –12  1

 

2022.12.01 00:00:28

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

ALAPVONAL. A Boston Red Sox baseballcsapatát is tulajdonló cég alvó óriásként viselkedő, az anyagi csőd szélén táncoló klubot vett meg 300 millió fontért 12 esztendővel ezelőtt, most simán ennek a tízszereséért értékesítheti, igaz, tett is bele rendesen pénzt és munkát. Az utóbbira jellemző, hogy az FSG egy évtized alatt megháromszorozta a Liverpool kereskedelmi bevételeit.

2022.11.16 16:22:08

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

ALAPVONAL. A sportolók kivétel nélkül arról beszéltek, az elszántság, a gyakorlás és a szenvedély közvetlen hatással van arra, hogy ki vagy, illetve ki lehetsz. Ha pedig a célszemély nem csupán az eredményei miatt csodálja a főszereplőt, de a mondanivalójával is képes azonosulni, sokkal könnyebben csörög a kassza.

2022.11.14 23:01:12

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

A változást érezhetően nem tudja hova tenni.

2022.11.09 17:35:54

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Szeptemberben még csak a drukkerek fél (!) százaléka hitt a Newcastle Bajnokok Ligája-kvalifikációjában, illetve nagyjából harmaduk az európai porondra való visszatérésében, azóta mindkét szám jelentősen megnőtt.

2022.11.06 10:41:53

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

Jürgen Kloppék először nyertek idegenben a jelenlegi bajnokságban.