PL: Rashford állandóan röhög. Nem szeretem az ilyen játékost – Keane

Vágólapra másolva!
2022.04.29. 09:51
null
Roy Keane szerint Rashfordnak akkor kéne mosolyogni, ha gólt lő (Fotó: AFP)
Mint ismert, az angol Premier League 37. fordulójából előre hozott mérkőzésen a Chelsea 1–1-et játszott a Manchester United otthonában. A találkozó előtt Roy Keane a mindig mosolygó Marcus Rashfordot kritizálta.


Már megszokhattuk, hogy a Manchester United egykori középpályása rendszeresen kritizálja a „vörös ördögök” játékosait. Roy Keane ezúttal Marcus Rashfordról beszélt a Chelsea elleni rangadót megelőzően, aki jól érezte magát a bemelegítés közben.

„Akárhányszor látom Rashfordot melegíteni, állandóan mosolyog. Nem szeretem az ilyen típusú játékosokat. Majd akkor mosolyogjon, ha gólt lőtt! Mostanában viszont mintha a pályán sem lenne, nagyon keveset tesz hozzá a csapat játékához. Sokkal többet várok tőle, fel kéne végre nőnie” – mondta Roy Keane.


„Amikor háborúba készül az ember, ne röhögjön mindig! Majd akkor, ha valami olyat tesz, amitől a szurkolók felállnak a székükből!” – tette hozzá az 50 éves szakember.

Ebben az idényben nem igazán megy az angol válogatott támadójának: 30 tétmérkőzésen mindössze öt gólig jutott. Rashfordnak a Chelsea ellen sem volt jó meccse, Gary Neville korábbi MU-játékos és szakkommentátor is kiemelte, sokszor a középpályán álldogál, és nem mozog sehova.


ANGOL PREMIER LEAGUE
37. FORDULÓ
Manchester United–Chelsea 1–1 (0–0)
Manchester, Old Trafford, 73 564 néző. Vezette: Dean
MU:
De Gea – Dalot, Lindelöf, Varane, Telles – Matics (Phil Jones, 79.), McTominay – Elanga (Garnacho, 90+1.), Bruno Fernandes, C. Ronaldo – Rashford (Juan Mata, 79.). Megbízott menedzser: Ralf Rangnick
Chelsea: É. Mendy – Azpilicueta, Th. Silva, Rüdiger – R. James, Jorginho, Kanté (Loftus-Cheek, 82.), M. Alonso – Mount, Werner (Pulisic, 70.) – Havertz (R. Lukaku, 70.). Menedzser: Thomas Tuchel
Gólszerző: C. Ronaldo (62.), ill. Marcos Alonso (60.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik