PL: nem siettetik Jiménez visszatérését a Wolvesnál

2021.02.18. 20:50
null
Még nem tudni, hogy Jiménez (középen, a földön) mikor térhet vissza (Fotó: AFP)
Újra edzésbe állt Raúl Jiménez, az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Wolverhampton Wanderers csatára, aki november végén szenvedett koponyatörést – jelentette az MTI.

 

Nuno Espírito Santo vezetőedző csütörtökön azt mondta, a 29 éves mexikói válogatott futballista a tréningek túlnyomó részét egyelőre egyénileg végzi, ugyanakkor bizonyos gyakorlatokba már be tud szállni a társak közé.

„Kiváló tempóban javul az állapota, ennek ellenére óvatosnak kell lennünk” – fogalmazott a portugál tréner, és hozzátette: Jiménez nagyon hiányzik a csapatból, de tudják, hogy a játékos jó irányba halad, felépülése pedig folyamatos. Az edző úgy fogalmazott, elsősorban türelemre van szükség a visszatérését illetően, és nem is siettetik a futballistát.

Raúl Jiménez november végén, az Arsenal elleni bajnoki mérkőzés ötödik percében szenvedett koponyatörést egy szögletet követően, David Luizzal ütközve. A mexikói légiós eszméletlenül terült el a földön, ápolása közel tíz percig tartott, oxigént is kapott, és hordágyon vitték le a pályáról. A kórházban kiderült, hogy koponyatörése van, ezért megműtötték.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Sikeres műtéten van túl Tóth Alex, a kórházi ágyról üzent – fotó

Légiósok
11 órája

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
17 órája

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
2026.11.02. 23:04

„Nagyon kedvelem” – az Arsenal angol szélsője már Hollandiában is Kerkezzel csatázott

Angol labdarúgás
2026.11.02. 21:14

„A győzelem a felkészültség tudománya” – hogyan lett élcsapat a Brightonból?

Angol labdarúgás
2026.11.02. 14:50

Iraola: Az Isak elleni eset egyértelmű büntető volt

Angol labdarúgás
2026.11.02. 09:32

„Mi vagyunk a Liverpool” – a bajnoki címmel lenne elégedett Szoboszlai

Angol labdarúgás
2026.11.01. 21:16

Szoboszlai Dominik visszatért, de kikapott odahaza a Liverpool az Arsenaltól

Angol labdarúgás
2026.11.01. 19:27