PL: MU-blama a sereghajtó otthonában – nem lesz BL!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.05. 16:56
null
A Manchester United óriási meglepetésre nem bírt a sereghajtóval, így biztosan lemarad a BL-ről! (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 37. fordulójában a Chelsea otthon 3–0-ra legyőzte a Watfordot, ezzel feljött a dobogóra, a Manchester United viszont nem bírt a már biztos kieső Huddersfielddel, így biztosan lemarad a Bajnokok Ligájáról.

A Watford az első félidőben még megőrizte a kapuját, sőt, a kontrák révén még veszélyesebbek is voltak Deeneyék, de betalálni ők sem tudtak.

A szünet után viszont bealudtak a vendégek, a meccs elején megsérülő Kanté helyére beálló Loftus-Cheek, majd David Luiz is eredményes volt fejjel Hazard beadása után, így pillanatok alatt megléptek kettővel a „kékek” (2–0).

A belga klasszis ezzel már 15 gólpassznál jár az idényben, a topligákat tekintve az első helyen áll ezzel!

A 75. percben Pedro parádés passza után Higuaín lépett ki, és növelte háromgólosra a különbséget. A vendégek erejéből csupán egy lécre és lesgólra futotta a hátralévő percekben, így a Chelsea 3–0-ra nyert, és feljött a dobogó harmadik fokára.

ÖSSZEFOGLALÓ



A Manchester United ezzel szemben hiába szerzett korán vezetést McTominay révén, egyórányi játékhoz érve a hazai kapus indítása után Mbenza használta ki Shaw bődületes hibáját, így az előző 23 bajnokiján négy pontot szerző sereghajtó Huddersfield egyenlített, s az 1–1-gyel eldőlt, hogy a „vörös ördögök” már biztosan nem indulhatnak a BL-ben!

Ez volt a harmadik alkalom, hogy egy kapus gólpasszt adott az MU ellen a PL-ben, ebből kétszer is Lössl volt az „elkövető”.

ÖSSZEFOGLALÓ


ANGOL PREMIER LEAGUE
37. FORDULÓ
Chelsea–Watford 3–0 (Loftus-Cheek 49., David Luiz 51., Higuaín 75.)
Huddersfield Town–Manchester United 1–1 (Mbenza 60., ill. McTominay 8.)
Arsenal–Brighton & Hove Albion 1–1 (Aubameyang 9. – 11-esből, ill. G. Murray 61. – 11-esből)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Cardiff City–Crystal Palace 2–3
(M. Kelly 31. – öngól, B. Reid 91., ill. Zaha 28., Batshuayi 39., Townsend 70.)
West Ham United–Southampton 3–0 (Arnautovic 16., 69., Fredericks 73.)
Wolverhampton Wanderers–Fulham 1–0 (Dendocker 75.)
AFC Bournemouth–Tottenham Hotspur 1–0
(Aké 91.)
Newcastle United–Liverpool FC 2–3 (Atsu 20., Rondón 54., ill. Van Dijk 13., Szalah 28., Origi 86.)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Everton–Burnley 2–0 (Mee 17. – öngól, Coleman 20.)


HÉTFŐN JÁTSSZÁK
21.00: Manchester City–Leicester City (Tv:Digi Sport1) – élőben az NSO-n!

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Liverpool 37 29 7 1 87–22 +65 94
2. Manchester City 36 30 2 4 90–22 +68 92
3. Chelsea 37 21 8 8 63–39 +24 71
4. Tottenham 37 23 1 13 65–37 +28 70
5. Arsenal 37 20 7 10 70–50 +20 67
6. Manchester United 37 19 9 9 65–52 +13 66
7. Wolverhampton 37 16 9 12 47–44 +3 57
8. Everton 37 15 8 14 52–44 +8 53
9. Leicester City 36 15 6 15 51–47 +4 51
10. Watford 37 14 8 15 51–55 –4 50
11. West Ham 37 14 7 16 48–54 –6 49
12. Crystal Palace 37 13 7 17 46–50 –4 46
13. Bournemouth 37 13 6 18 53–65 –12 45
14. Newcastle 37 11 9 17 38–48 –10 42
15. Burnley 37 11 7 19 44–65 –21 40
16. Southampton 37 9 11 17 44–64 –20 38
17. Brighton & Hove Albion 37 9 9 19 34–56 –22 36
18. Cardiff City 37 9 4 24 32–69 –37 31
19. Fulham 37 7 5 25 34–77 –43 26
20. Huddersfield Town 37 3 6 28 21–75 –54 15
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik