CS. M.
2023.05.24 22:55 Frissítve: 2023.05.24 23:23

PL: ikszelt a Cityvel, így már biztosan az El-ben indul a Brighton

A már bajnok Manchester City 1–1-es döntetlent játszott a Brightonnal szerdán az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 32. fordulójából elhalasztott mérkőzésen. Ezzel biztossá vált, utóbbi ősztől az Európa-ligában lesz érdekelt.   

Haaland csak szabálytalanul talált be (Fotó: Getty Images)


Jól figyeljenek arra, amit most mondok: meg vagyok győződve arról, hogy Roberto De Zerbi az elmúlt húsz év egyik legnagyobb hatású vezetőedzője. A Brighton megérdemli a dicséreteket és a sikereit” – mondta a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón Pep Guardiola, aki megadta nagyra tartott ellenfelének a tiszteletet, s kifejezetten erős kezdővel állt ki a Chelsea elleni tartalékolás után.  

A Brighton pedig felvette a kesztyűt a Manchester Cityvel, s bár a labdabirtoklási fölényre nem ment rá, kihozatali sémái működtek, ráadásul rendkívül sokszor ért oda ellenfele kapujához – a hazaiak 2.40 várható gólnyi (xG) helyzetet termeltek, a City ezzel szemben 1.77-t.

Végül öt gól esett a meccsen, de ebből csak kettőt adtak meg: Phil Foden a 25. percben előnyhöz juttatta a Cityt, majd szűk negyedóra múlva a 19 éves Julio Enciso egyenlített. A hajrában Erling Haaland – ki más? – nyerhette volna meg a meccset a Citynek, be is talált, de szabálytalanság előzte meg gólját, így maradt az 1–1.

A Brighton ezzel az iksszel már biztosan Európa-liga-résztvevő, és biztosan hatodik!  

ANGOL PREMIER LEAGUE
A 32. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
Brighton–Manchester City 1–1 (Enciso 44., ill. Foden 25.)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 37 28 5 4 94–32 +62  89
2. Arsenal 37 25 6 6 83–43 +40  81
3. Newcastle 37 19 13 5 67–32 +35  70
4. Manchester United 36 21 6 9 52–41 +11  69
5. Liverpool 37 19 9 9 71–43 +28  66
6. Brighton & Hove Albion 37 18 8 11 71–51 +20  62
7. Aston Villa 37 17 7 13 49–45 +4  58
8. Tottenham 37 17 6 14 66–62 +4  57
9. Brentford 37 14 14 9 57–46 +11  56
10. Fulham 37 15 7 15 54–51 +3  52
11. Crystal Palace 37 11 11 15 39–48 –9  44
12. Chelsea 36 11 10 15 36–42 –6  43
13. Wolverhampton 37 11 8 18 31–53 –22  41
14. West Ham 37 11 7 19 41–53 –12  40
15. Bournemouth 37 11 6 20 37–70 –33  39
16. Nottingham Forest 37 9 10 18 37–67 –30  37
17. Everton 37 7 12 18 33–57 –24  33
18. Leicester City 37 8 7 22 49–67 –18  31
19. Leeds United 37 7 10 20 47–74 –27  31
20. Southampton 37 6 6 25 32–69 –37  24

 

2023.09.24 14:41:00

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

Szoboszlai Dominik ismét végig pályán volt Jürgen Klopp együttesében.

2023.09.16 13:06:51

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

Az első félidőben jobb volt a Wolverhampton, vezetett is, de a hajrára felőrölte ellenfelét a Liverpool.

2023.09.03 20:15:35

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Oké, nem szurkol neki – de miért írja meg?

2023.09.03 13:43:09

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

Micsoda rangadó volt! Amikor Garnacho betalált a 88. percben, még a győzelemben bízott az MU.

2023.09.03 13:21:49

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

A magyar középpályás a 3. percben megszerezte első gólját a Pool színeiben, simán nyertek az Aston Villa ellen.