PL: elküldenék az ESL-klubok vezetőit – sajtóhír

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2021.04.22. 11:39
null
Woodwardéknak főhet a fejük (Fotó: AFP)
A Premier League irányítói felszólították az Európai Szuperligába (ESL) jelentkezett hat futballklub vezetőit, hogy távozzanak az angol bajnokság bizottságaiból.

 

A Sky Sport csatorna csütörtöki értesülése szerint Richard Masters PL-ügyvezető közölte az Arsenal, a Manchester United, a Chelsea, a Liverpool és a Manchester City képviselőivel, hogy szabadítsák fel pozícióikat a Premier League munkacsoportjaiban. Ellenkező esetben azt kockáztatják, hogy „erővel elmozdítják” őket.

A hatodik ESL-ben érintett klub, a Tottenham Hotspur nem működik közre a PL bizottságaiban.

A Chelsea részéről Bruce Buck elnök, az Arsenaltól Vinai Venkatesham vezérigazgató, a Manchester Citytől Ferran Soriano vezérigazgató, a Manchester Unitedtől Ed Woodward ügyvezető alelnök, a Liverpooltól pedig Tom Werner elnök tölt be – egyelőre – fontos tisztségeket az angol bajnokságot irányító szervezetben.

A húszcsapatosra tervezett Európai Szuperliga létrehozását vasárnapról hétfőre virradóra jelentették be, az alapítók között hat angol és három-három olasz, illetve spanyol klub volt, ugyanakkor a tervet a legfelsőbb politikai, valamint sportszakmai körökben, a nemzetközi (FIFA) és az európai szövetség (UEFA) részéről is széles körű ellenérzés fogadta.

Ezek hatására kedden a Manchester City visszalépett a szerepléstől, majd másnap a Chelsea, az Arsenal, a Liverpool, a Manchester United és a Tottenham Hotspur is kihátrált a kezdeményezésből. Ugyancsak szerdán gondolta meg magát az Atlético Madrid, az Internazionale és az AC Milan is, a Juventus pedig ekkor már az ESL megvalósítását bizonytalannak értékelte. Az alapító klubok közül így már csak az FC Barcelona és a Real Madrid nem változtatott az álláspontján a Szuperligát illetően.

Legfrissebb hírek

Megvan a szóbeli megállapodás, a Spurs Liverpoolból igazolhat

Angol labdarúgás
6 perce

Arne Slot szavaiból kiderült, miért nem játszott Kerkez Milos a Fulham ellen

Angol labdarúgás
2 órája

Szalah betalált a Fulham ellen, a Liverpool sikerrel hangolt a BL-visszavágóra

Angol labdarúgás
15 órája

Nem ment az Arsenalnak, a listavezető otthon kapott ki a Bournemouthtól

Angol labdarúgás
20 órája

Labdarúgás: győzött az U16-os válogatott Luxemburg ellen

Utánpótlássport
21 órája

A West Ham kiütötte a Wolverhamptont, kieső helyre taszította a Tottenhamet

Angol labdarúgás
2026.04.10. 22:54

Borbély Balázs: Mi és a Ferencváros küzdünk a bajnoki címért!

Labdarúgó NB I
2026.04.10. 21:06

„Érzem a szurkolók és a tulajdonosok támogatását” – Arne Slot a Fulham elleni bajnoki előtt

Angol labdarúgás
2026.04.10. 13:00
Ezek is érdekelhetik