PL: az Everton kiénekelte a sajtot a Chelsea szájából

Vágólapra másolva!
2023.03.18. 20:28
null
Simms elrontotta a londoniak örömét (Fotó: Getty Images)
A Chelsea 2–2-es döntetlent játszott odahaza az Evertonnal az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 28. fordulójának szombati záró mérkőzésén.

Ahogyan az várható volt, jóval többet volt a labda a Chelsea-nél, az Everton elsősorban a kontrákra helyezkedett be. A londoni „kékek” többször is célba vették Jordan Pickford kapuját, de gólt nem jegyezhettünk fel az első játékrészből.

A fordulás után erősödött a Chelsea nyomása, az 52. percben pedig Joao Félix tűpontos lövésével előnybe is került (1–0).

Pár perccel később ismét zörrent a háló, de Christian Pulisic gyönyörű lövése előtt már lesen kapta a labdát egy londoni játékos. Nem hagyott alább a Chelsea motivációja, egymás után jöttek a rohamok, de nem sikerült megduplázni az előnyt.

Az Everton viszont az erősségéből, rögzített játékhelyzetből egyenlíteni tudott, Abdoulaye Doucouré bólintott a kapuba (1–1).

Nem sokáig örülhettek a vendégek az iksznek, ugyanis pár perc múlva büntetőt kapott a Chelsea, Reece Jamest ketten is buktatták. A labda mögé Kai Havertz állt, és magabiztosan hajtotta végre az ítéletet (2–1).

Amikor már kezdte mindenki elkönyvelni a Chelsea-győzelmet, az Everton ismét egalizált, Ellis Simmst ünnepelhették a társak (2–2).

Újabb értékes pontokat hullajtott el a Chelsea, míg az Everton önbizalom-növelő iksznek örülhet, a liverpooliaknak még sokat érhet ez a pont a végelszámoláskor.

ANGOL PREMIER LEAGUE
28. FORDULÓ

Chelsea–Everton 2–2 (Félix 52., Havertz 76. – 11-esből, ill. A. Doucouré 69., Simms 89.)

Korábban
Aston Villa–Bournemouth 3–0
(Douglas Luiz 7., J. Ramsey 80., Buendía 89.)
Brentford–Leicester 1–1 (Jensen 32., ill. Barnes 85.)
Kiállítva: Baptiste (
90+2., Brentford)
Southampton–Tottenham 3–3
(C. Adams 46., Walcott 77., Ward-Prowse 90+3. – 11-esből, ill. Porro 45+1., Kane 65., Perisic 74.)
Wolverhampton–Leeds United 2–4 (Jonny 65., M. Cunha 73., ill. Harrison 6., Ayling 49., Kristensen 62., Rodrigo 90+7.)
Kiállítva: Jonny (84.), Matheus Nunes (90+10., Wolverhampton)

VASÁRNAP
15.00:
Arsenal–Crystal Palace (Tv: Spíler1)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Nottingham Forest–Newcastle United 1–2
(Dennis 26., ill. Isak 45+2., 90+3. – a másodikat 11-esből)

FA-KUPA-FORDULÓ MIATT ELHALASZTVA
Brighton–Manchester United
Liverpool–Fulham
Manchester City–West Ham United

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal 27 21 3 3 62–25 +37 66
2. Manchester City 27 19 4 4 67–25 +42 61
3. Manchester United 26 15 5 6 41–35 +6 50
4. Tottenham 28 15 4 9 52–40 +12 49
5. Newcastle 26 12 11 3 39–19 +20 47
6. Liverpool 26 12 6 8 47–29 +18 42
7. Brighton & Hove Albion 25 12 6 7 46–31 +15 42
8. Brentford 27 10 12 5 43–34 +9 42
9. Fulham 27 11 6 10 38–37 +1 39
10. Chelsea 27 10 8 9 29–28 +1 38
11. Aston Villa 27 11 5 11 35–39 –4 38
12. Crystal Palace 27 6 9 12 21–34 –13 27
13. Wolverhampton 28 7 6 15 22–41 –19 27
14. Leeds United 27 6 8 13 35–44 –9 26
15. Everton 28 6 8 14 22–40 –18 26
16. Nottingham Forest 27 6 8 13 22–49 –27 26
17. Leicester City 27 7 4 16 38–47 –9 25
18. West Ham 26 6 6 14 24–34 –10 24
19. Bournemouth 27 6 6 15 25–54 –29 24
20. Southampton 28 6 5 17 23–46 –23 23
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik