H. Á. 2021.11.21 09:56 Frissítve: 2021.11.21 12:33

PL: Arteta és Klopp megbeszélték a balhéjukat a meccs után

Szombat este a Liverpool 4–0-ra legyőzte az Arsenalt, amelynek ezzel véget ért az augusztus vége óta tartó, 10 meccset számláló veretlen sorozata, így érthető, hogy a két csapat szakvezetője közül a londoni kispadon ülő Mikel Arteta volt a csalódottabb, míg Jürgen Klopp élvezte, hogy mohó lehet.

 

Arteta (középen) és Klopp (sapkában, háttal) megúszta egy sárgával a nézeteltérést (Fotó: AFP)

Meglehetősen kritikusan nyilatkozott az Arsenal 10 meccses veretlenségi sorozatának véget vető, Liverpooltól elszenvedett 4–0-s szombati vereség után Mikel Arteta, a londoniak vezetőedzője.

„A szünetben 1–0-s hátrányban voltunk, és mondtam a srácoknak, hogy a folytatásban türelmesnek kell lennünk, hogy vissza tudjunk jönni a mérkőzésbe. Ehhez képest homlokegyenest az ellenkezőjét csináltunk, és csúnyán összezuhantunk. Ezért veszítettük el a mérkőzést, a többi, a kapott gólok a végén, már csak a következményei voltak ennek. Tudtuk, hogy a Liverpool megbünteti a hibákat, a letámadásuk a világ egyik legjobbja. Az első 45 percben még álltuk a versenyt, aztán 20 perc alatt eldobtunk mindent” – idézi Arteta meccs utáni nyilatkozatát a BBC.

Szintén a brit közszolgálati adó honlapján olvasható a győztes csapatot vezető Jürgen Klopp nyilatkozata is, aki a négygólos győzelem ellenére úgy véli, csapata teljesítménye messze volt a csúcsformától.

„Nem voltunk a topon, de nagyon jól kontrolláltuk a pályán történteket, miközben érett, izgalmas játékot mutattunk be. A góljaink szépen kijátszott kontrák végén születtek, amiket én különösen azért szeretek, mert problémákat, zavart okoz az ellenfélnél. Ilyenkor lehetünk mohók és ma azok is voltunk” – értékelt Klopp, aki kitért az első félidőben lezajlott incidensre, amikor Artetával szólalkozott össze a kispadoknál és végül mindketten sárga lapot kaptak.

„Mané egy tiszta helyzetben elfejelte a labdát, számomra nyilvánvaló volt, hogy nem történt szabálytalanság. Mané egyszerűen fizikailag egy ennyire erős játékos. Ennyi. Amikor a szomszéd kispadon ülők felállnak és reklamálni indulnak, akkor nehéz csöndben maradni” – fogalmazott Klopp, és Arteta is viszonylag rövidre zárta a történteket.

„Ő is a csapatát védte, én is a csapatomat védtem. Nem számít. Az ilyen dolgok a pályán maradnak” – jelentette ki az Arsenal edzője, aki közölte, kollégájával megbeszélték az esetet a lefújás után.

ANGOL PREMIER LEAGUE
12. FORDULÓ
Liverpool–Arsenal 4–0 (1–0)
Liverpool, Anfield, 48 000 néző. V: Oliver
Liverpool: Alisson – Alexander-Arnold, Matip, Van Dijk, Cimikasz – T. Alcantara (Morton, 83.), Fabinho, Oxlade-Chamberlain (J. Henderson, 76.) – Szalah, Jota (Minamino, 76.), Mané. Menedzser: Jürgen Klopp
Arsenal: Ramsdale – Tomijaszu, B. White, Gabriel, Tavares – B. Saka, Lokonga (Maitland-Niles, 53.), Thomas (Elneni, 83.), Smith Rowe – Lacazette (Ödegaard, 66.) – Aubameyang. Vezetőedző: Mikel Arteta
Gólszerző: Mané (39.), Jota (52.), Szalah (73.), Minamino (77.)

 

2022.05.17 20:33:15

Angol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

Jürgen Klopp tartalékos csapata megszerezte idegenben a három pontot, még nem dőlt el a PL-arany sorsa.

2022.05.14 22:02:24

Angol labdarúgás SOMOGYI ZSOLT

NS-VÉLEMÉNY. Ma már fesztivál­hangulat is jár a sportesemény mellé.

2022.05.10 20:30:01

Angol labdarúgás K. T. I.

A bajnoki címre hajtó „vörösök” megszenvedtek Birminghamben, de megszerezték a kulcsfontosságú három pontot.

2022.05.09 19:39:07

Angol labdarúgás BABJÁK BENCE

„Visszahúzódó volt, de egyvalami látszott rajta: pontosan tudta, mit akar, hová szeretne eljutni.”

2022.04.22 01:06:29

Angol labdarúgás KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN

Volt kollégái szerint a holland úgy készül, mint Pep Guardiola, és úgy meccsel, mint csak Sir Alex Ferguson tudott.