PL: a Chelsea rálicitált a Liverpool kiszemeltjére

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.08.10. 08:49
null
Roméo Laviáért a Liverpool után a Chelsea is ajánlatot tett (Fotó: Getty Images)
Hiába próbálja megszerezni az angol élvonalbeli Liverpool az első osztályból kiesett Southampton fiatal belga középpályását, Roméo Laviáért most a Chelsea is bejelentkezett – írja a Sky Sports.

 

A Liverpool középpályájáról az előző idény végeztével Jordan Henderson (Al-Ettifak), Fabinho (Al-Ittihad), James Milner (Brighton) Naby Keita (Werder Bremen) és Alex Oxlade-Chamberlain (szabadon igazolható) is távozott, így Jürgen Klopp menedzsernek alaposan át kell alakítania a nyár folyamán ezt a posztot, ezért is szerezték meg a Brighton világbajnokát, Alexis Mac Allistert és a magyar válogatott csapatkapitányát, Szoboszlai Dominikot.

A „vörösök” harmadik célpontja a Southampton belga védekező középpályása, Roméo Lavia, akiért a „szentek” 50 millió fontot kérnek, így a Mersey-partiak hiába tettek a hírek szerint már három ajánlatot is, a Soton mindet visszautasította.

A Sky Sports szerint most egy másik klub, a Chelsea is beszállt a Laviáért zajló licitpárbajba és egy 48 millió fontos ajánlatot tett a Manchester Citynél nevelkedett középpályásért.

A lap úgy tudja, a Chelsea még két középpályással szeretné megerősíteni keretét, ugyanis régóta érdeklődik a Brightont erősítő Moises Caicedóért és a Leedsben játszó Tyler Adamsért is.

Laviának ugyan még négy évig érvényes a szerződése a Southamptonnal, de távozását vetíti elő, hogy a Sheffield Wednesday elleni bajnokit csak a kispadról nézte, a Gillingham elleni Ligakupa-mérkőzésre pedig nem is nevezték.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik is érzékeny búcsút vett Trent Alexander-Arnoldtól

Angol labdarúgás
14 órája

A BL-re pályázó Nottingham 102 perc játék után egy ponttal távozott Londonból

Angol labdarúgás
2025.05.05. 23:00

Cole Palmer szerint a közösségi média teli van trollokkal és idiótákkal

Angol labdarúgás
2025.05.05. 15:18

Arne Slot Szoboszlai Dominikról: Soha nem egy emberen múlik, de...

Angol labdarúgás
2025.05.05. 07:02

A már bajnok Liverpool legyőzésével tett egy lépést a BL-szereplés felé a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.05.04. 19:29

Megint négyet kapott a Manchester United, a Newcastle és a Tottenham is ikszelt

Angol labdarúgás
2025.05.04. 17:08

Szoboszlai Dominik és Arne Slot is rekordért hajthat

Angol labdarúgás
2025.05.04. 08:27

A BL-elődöntő árnyékában az Arsenal hazai pályán kikapott Kerkez Miloséktól

Angol labdarúgás
2025.05.03. 20:27
Ezek is érdekelhetik