PL: a 98. percben jött a dráma, legyőzte a Man. Cityt a Brentford

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2022.11.12. 15:45
null
Ivan Toney már tízgólos ebben a PL-idényben (Fotó: Getty Images)
Ivan Toney duplájával 2–1-re legyőzte a Brentford a Manchester Cityt az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság (Premier League) 16. fordulójának nyitó meccsén.

 

Kisebb meglepetésre vendég helyzetekkel indult a Manchester City–Brentford találkozó, már a 3. percben Frank Onyeka, majd a hetedikben Ivan Toney is veszélyeztetett, de Ederson mindkét alkalommal hárítani tudott.

A nagyobb meglepetés a 16. percben jött el, amikor a piros-fehérek megszerezték a vezetést. A Brentford a saját térfeléről végzett el szabadrúgást, a felívelt labdát Ben Mee fejelte középre, Ivan Toney pedig Aymeric Laporte mellett ugrott fel és bólintott a kapuba. VIDEÓ ITT!

Tíz perccel később Bernardo Silva cselezte ki ellenfelét, aki védekezés közben kézzel ért a labdába. Peter Bankes játékvezetőre a rászóltak a VAR-szobából, hogy nézze vissza az esetet. A játékvezető végül nem ítélt büntetőt, szinte a vonalról végezhetett el szabadrúgást a City. VIDEÓ ITT!

Nem sokkal az eset után újabb tizenegyesgyanús szabálytalanság miatt reklamáltak a hazai játékosok, Kevin De Bruyne-t buktatták, de a játékvezető most sem adott büntetőt. VIDEÓ ITT!

Még a szünet előtt egyenlített Pep Guardiola csapata, De Bruyne szögletét követően Phil Foden bombázott nagy erővel a kapuba. VIDEÓ ITT!

A második játékrészben a kapusoké volt a főszerep, Ederson és David Raya is több, nagyobb bravúrt is bemutatott. A spanyol kapus ezzel is jelezte Luis Enriquének, nem csak a padon ülne a jövő héten kezdődő katari világbajnokságon.

Az 50. percben Laporte-ot kellett ápolni, a spanyol hátvéd kötéssel a fején ugyan, de folytatni tudta a játékot.

A hajrában Joao Cancelo tört be a tizenhatoson belülre és el is esett, de a játékvezető műesés miatt neki mutatta fel a sárga lapot. VIDEÓ ITT!

A tízperces hosszabbítás elején a győzelmet is megszerezhette volna a Brentford, Toney közeli lövését azonban Ederson védte.

A 98. percben egy hazai szögletet követő kontrából ténylegesen is megszerezte a győztes gólt a Brentford. Yoane Wissa vezette támadást a bal oldalon, majd Josh Dasilvát játszotta meg, aki Toneyt centerezte, az angol csatár pedig könnyedén passzolt a kapuba. VIDEÓ ITT!

Toney néhány perccel később a harmadik gólját is megszerezhette volna, három az egyben vitte a labdát a Brentford a City kapujára. Az angol vb-keretből kimaradó támadó lövése még Edersonon is túljutott, azonban az utolsó emberként védekező De Bruyne ki tudta vágni a labdát.

ANGOL PREMIER LEAGUE
16. FORDULÓ

Manchester City–Brentford 1–2 (Foden 45+1., Toney 16., 90+8.)

KÉSŐBB
16.00:
AFC Bournemouth–Everton
16.00:Liverpool–Southampton (Tv:Spíler1)
16.00:Nottingham Forest–Crystal Palace
16.00:Tottenham Hotspur–Leeds United (Tv:Match4)
16.00:West Ham United–Leicester City (Tv:Spíler2)
18.30:Newcastle United–Chelsea (Tv:Spíler1)
20.45:Wolverhampton Wanderers–Arsenal (Tv:Spíler1)

VASÁRNAP
15.00:Brighton & Hove Albion–Aston Villa (Tv:Match4)
17.30:Fulham–Manchester United (Tv:Spíler1)

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal 13 11 1 1 31–11 +20 34
2. Manchester City 14 10 2 2 40–14 +26 32
3. Newcastle United
14 7 6 1 28–11 +17 27
4. Tottenham 14 8 2 4 27–18 +9 26
5. Manchester United 13 7 2 4 18–19 –1 23
6. Brighton & Hove Albion 13 6 3 4 22–17 +5 21
7. Chelsea 13 6 3 4 17–16 +1 21
8. Liverpool 13 5 4 4 25–16 +9 19
9. Fulham 14 5 4 5 23–24 –1 19
10. Brentford 15 4 7 4 23–25 –2 19
11. Crystal Palace 13 5 4 4 15–17 –2 19
12. Leeds United 13 4 3 6 19–22 –3 15
13. Aston Villa 14 4 3 7 14–21 –7 15
14. Leicester City 14 4 2 8 23–25 –2 14
15. West Ham 14 4 2 8 12–15 –3 14
16. Everton 14 3 5 6 11–14 –3 14
17. Bournemouth 14 3 4 7 15–32 –17 13
18. Southampton 14 3 3 8 12–24 –12 12
19. Wolverhampton 14 2 4 8 8–22 –14 10
20. Nottingham Forest 14 2 4 8 10–30 –20 10

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik