PL: 32 éve nem történt olyan a Southamptonnal, mint most!

Vágólapra másolva!
2020.11.06. 22:50
null
Ché Adams már a 7. percben megszerezte a vezetést a Southamptonnak (Fotó: AFP)
A Southampton 2–0-ra legyőzte a Newcastle Unitedet az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 8. fordulójában.

Képes lesz-e a Southampton pótolni a gólkirályt? Ez volt a péntek esti, Newcastle elleni mérkőzés egyik legfőbb kérdése a Premier League-ben. Dannyi Ings 2018-as érkezése óta a csapat 69 meccsből 25-ször tudott nyerni vele (36 százalék), ám nélküle 14-ből mindössze háromszor szerezte meg a három pontot (21 százalék).

Hét bajnokin öt gól és két gólpassz – ennyi dőlt ki a Sotonból Ings térdsérülésével. Az első számú helyettes szerepében Ché Adams tetszelgett. A 24 éves támadónak viszont nagyon meg kellett emberelnie magát: az előző idényben 30 bajnokin négy gól és három gólpassz volt a mérlege – most hét meccsen kettő-kettő állt a neve mellett.

Egészen a mérkőzés 7. percéig, amikor a nevelőegyesületéhez a nyáron visszatérő Theo Walcott harcias labdaszerzését követően épp Adams lőtt remek mozdulattal, 12 méterről a léc alá (1–0).

A „szentek” a folytatásban is uralták a játékot. Az első félidőt 64 százalékos labdabirtoklási fölénnyel, nyolc gólszerzési kísérlettel és három kaput eltaláló lövéssel és fejessel zárták le a hazaiak. A másik oldalon egy, azaz egy kaput eltaláló próbálkozás tűnt fel. Ami ennél is kellemetlenebb Steve Bruce számára, hogy a csapata a szünet után sem tudott felpörögni. Mi több, helyzetbe kerülni sem – legalábbis a 85. percig. Akkora viszont már késő volt.

A 82. percben a Newcastle a saját sorsát pecsételte meg. Sean Longstaff adta el a labdát a saját tizenhatosának előterében, Stuart Armstrong pedig két csel után a hálóba vágta a második hazai gólt (2–0).

A hajrában a csereként beálló Joelinton fejesénél kellett bravúrral védenie Alex McCarthynak – ez volt az egész félidőben az egyetlen megoldandó feladat a 30 éves angol kapus számára.

Győzelmével a Southampton olyan dologra készülhet, amilyet 1988. szeptember 16-a óta egyszer sem élhettek át a csapat játékosai: egy éjszakát biztosan az angol élvonal tabellájának élén tölt.

A MECCS ELSŐ GÓLJA

ANGOL PREMIER LEAGUE
8. FORDULÓ
Southampton–Newcastle 2–0
(Ché Adams 7., S. Armstrong 82.)
Korábban
Brighton–Burnley 0–0

AZ ÁLLÁS
1. Southampton 8 5 1 2 16–12 +4 16
2. Liverpool 7 5 1 1 17–15 +2 16
3. Leicester City 7 5 2 17–9 +8 15
4. Tottenham 7 4 2 1 18–9 +9 14
5. Everton 7 4 1 2 15–11 +4 13
6. Wolverhampton 7 4 1 2 8–8 0 13
7. Chelsea 7 3 3 1 16–9 +7 12
8. Aston Villa 6 4 2 15–9 +6 12
9. Arsenal 7 4 3 9–7 +2 12
10. Manchester City 6 3 2 1 9–8 +1 11
11. Newcastle 8 3 2 3 10–13 –3 11
12. Leeds United 7 3 1 3 13–13 0 10
13. Crystal Palace 7 3 1 3 8–11 –3 10
14. West Ham 7 2 2 3 13–10 +3 8
15. Manchester United 6 2 1 3 9–13 –4 7
16. Brighton & Hove Albion 8 1 3 4 11–14 –3 6
17. Fulham 7 1 1 5 7–14 –7 4
18. West Brom 7 3 4 6–16 –10 3
19. Burnley 7 2 5 3–12 –9 2
20. Sheffield United 7 1 6 3–10 –7 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik