Newcastle: Balotelli a célkeresztben! Ő lehet a csapat megmentője?

B. D. K.B. D. K.
2022.01.19. 11:34
null
Balotelli ismét kiköthet a Premier League-ben (Fotó: Getty Images)
A török élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban játszó Mario Balotellit kinézte magának az újgazdag Newcastle United – írja a onefootball.com.

 

A Newcastle United is elkezdte… De mennyit költött először a Chelsea, a City és a PSG?

A 31 éves olasz csatár jól ismeri a Premier League-et, hiszen a 2010-es évek elején a Manchester Cityt erősítette, de a Liverpool játékosa is volt. A mostani klubjának, az Adana Demirspornak az elnöke, Murat Sancak elárulta, hogy Mario Balotelli felkeltette a „szarkák” érdeklődését.

„A Newcastle United fontolgatja a megszerzését, de eddig még nem tett hivatalos ajánlatot – állítja a török klub elnöke. – Van kivásárlási záradék a szerződésében, de a pontos összeget nem árulhatom el.”

Balotelli tavaly nyáron ingyen került az Adana Demirsporhoz, s a Transfermarkt a csatár árát nagyjából kétmillió font körülire taksálja. Az olasz támadóért egyébként az elmúlt nyolc évben nem fizettek átigazolási díjat, 2014-ben még a Liverpool hozta el őt 18 millió fontért az AC Milantól.

A botrányairól elhíresült játékos a mostani idényben 20 mérkőzésen (1300 perc) játszott Törökországban, melyeken nyolc gólt szerzett és négy gólpasszt adott, valamint hét sárga lapot is begyűjtött. A csapatában alapemberként számítanak rá.


Legfrissebb hírek

„Minden megváltozhat, mire szabadügynök leszek” – a távozásáról beszélt Mac Allister

Angol labdarúgás
17 órája

Sikeres műtéten van túl Tóth Alex, a kórházi ágyról üzent – fotó

Légiósok
2026.11.03. 15:55

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
2026.11.03. 10:05

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
2026.11.03. 09:00

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
2026.11.02. 23:04

„Nagyon kedvelem” – az Arsenal angol szélsője már Hollandiában is Kerkezzel csatázott

Angol labdarúgás
2026.11.02. 21:14

„A győzelem a felkészültség tudománya” – hogyan lett élcsapat a Brightonból?

Angol labdarúgás
2026.11.02. 14:50

Iraola: Az Isak elleni eset egyértelmű büntető volt

Angol labdarúgás
2026.11.02. 09:32