MU: Ten Hag a klub idénybeli utolsó meccsét már a helyszínen fogja megnézni

CS. B., MTICS. B., MTI
2022.05.17. 09:43
null
Erik Ten Hag az MU idénybeli utolsó meccsét már a helyszínen fogja megnézni (Fotó: AFP)
A Manchester United labdarúgócsapatának irányítását hivatalosan nyártól átvevő Erik ten Hag az Ajax múlt vasárnapi, szezonbeli utolsó mérkőzése után azonnal munkába állt az angol klubnál.

 

Az 52 éves szakember elmondta, „rengeteg a tennivaló” az új állomáshelyén, ezért a holland bajnok idény utáni, curacaói túráját is lemondta, és a tervezettnél hat héttel korábban, már hétfőn elkezdett dolgozni Manchesterben.

„Sok mindent el kell intézni és meg kell szervezni a stábbal, valamint a csapattal közösen. Intenzív munkába kezdünk” – jelentette ki a tréner.

Ten Hag 2017 decembere óta irányította az Ajaxot, amellyel három bajnoki címet és két Holland Kupát nyert, emellett egyszer Bajnokok Ligája-elődöntőbe vezette az együttest. Szerződése jövő nyárig volt érvényes a klubbal, a Manchester United áprilisban jelentette be, hogy ő lesz a csapat új vezetőedzője.

Ten Hag már a helyszínen fogja megnézni az MU szezonbeli utolsó mérkőzését, melyet vasárnap a Crystal Palace vendégeként vív.

(MTI)

Legfrissebb hírek

A Liverpool edzője szerint jogtalan volt a piros lap; Maresca a Man. City erejéről beszélt

Angol labdarúgás
5 órája

Először nyert hazai pályán a Crystal Palace a PL-ben; továbbra is veretlen az Everton

Angol labdarúgás
21 órája

Szoboszlai Dominik nincs ott a Liverpool keretében a Manchester City ellen – hivatalos

Angol labdarúgás
21 órája

Veszélyben lehet Szoboszlai játéka a Manchester City ellen – sajtóhír

Angol labdarúgás
23 órája

Több mint ígéret JJ Gabriel: sorban állnak a lázadóért

Képes Sport
Tegnap, 13:30

Főszereplők lehetnek a feszült légkörben a Liverpool magyarjai a City elleni rangadón

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:36

Nem volt szép, drámai annál inkább: a 92. percben, emberhátrányban egyenlített a Spurs az MU ellen

Angol labdarúgás
2026.10.10. 20:28

Így kell visszatérni a válogatott szünetről: három perc alatt elintézte a Chelsea a Bournemoutht

Angol labdarúgás
2026.10.10. 17:55