MU: Solskjaer szerint hiba volt másodszor is szerződtetni CR-t

M. B.M. B.
2023.09.20. 17:48
null
Ole Gunnar Solskjaer (Fotó: Getty Images)
Terjedelmes interjút adott a The Athleticnek Ole Gunnar Solskjaer, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) érdekelt Manchester United korábbi menedzsere. A norvég tréner szót ejtett a „vörös ördögöknél” töltött időszakáról, a klub egykori célpontjairól az átigazolási piacon, valamint Cristiano Ronaldóról is.

 

„Tudom, min megy keresztül (Erik ten Hag – a szerk.). Ez egy álommeló, de egyben nagyon nehéz” – summázta tapasztalatait Ole Gunnar Solskjaer, amikor arra kérték, véleményezze egykori klubja várakozásokat alulmúló idénykezdetét. A norvég ezután az őt (illetve Ralf Rangnick ideiglenesen kinevezett vezetőedzőt) követő holland szakember mondataira is reflektált: Ten Hag szerint a klubnál „nem volt megfelelő a kultúra” az ő megérkezésekor.

„Egyes játékosok nem voltak annyira jók, mint amilyennek ők látták saját magukat – emlékezett vissza Solskjaer. – Nem fogok neveket mondani, de nagyon csalódott voltam, amikor egyesek visszautasították a lehetőséget, hogy megkapják a csapatkapitányi karszalagot. Megint mások nem voltak hajlandók edzeni vagy játszani, mert így akarták elérni, hogy a klub elengedje őket.”

Az ötvenéves edző ezután Cristiano Ronaldo visszatéréséről, második szerződtetéséről is szót ejtett.

„Ezt a lehetőséget nagyon nehéz volt elszalasztani, és úgy éreztük, ki kell használnunk. Utólag derült csak ki, hogy hibáztunk. Elsőre persze úgy tűnt, a lehető legjobb döntést hoztuk meg a megszerzésével, ezt a szurkolók is érezték, hiszen azon a Newcastle elleni meccsen (Ronaldo duplázott a 4–1-re megnyert találkozón – a szerk.) az Old Trafford csak úgy rengett az ugráló drukkerek alatt. Ronaldo akkor még mindig a világ legjobb góllövői közé tartozott, és kiváló kondiban volt.”

Végül elmondta, kiket próbált meg szerződtetni három évig tartó manchesteri időszaka alatt – sikertelenül.

„Haalandot még azelőtt meg akartam szerezni, hogy bemutatkozott volna a Salzburgban. Declan Rice akkoriban nem került volna olyan sok pénzbe, mint most. Moisés Caicedóról is volt szó, de úgy éreztük, hogy kész játékosokra van szükség, akiket azonnal be lehet dobni a mély vízbe – vette sorba korábbi célpontjait Solskjaer. – Jude Bellinghamet nagyon meg akartuk szerezni, de ő a Dortmundot választotta, és én ezt tiszteletben tartottam. Kane-t a hét minden napján szerződtettem volna, és tudomásom szerint ő is szívesen csatlakozott volna hozzánk, de a klubnak a Covid miatt vissza kellett vennie a költekezésből, így nem volt feneketlen a pénztárcánk.”

Legfrissebb hírek

Enzo Maresca a Manchester City új vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
10 perce

Videó: Cristiano Ronaldo nem állt meg az újságíróknak, de röviden reagált a Kolumbia elleni döntetlenre

Foci vb 2026
Tegnap, 11:20

Videó: hol van Ronaldo? – kérdezik az éneklő kolumbiai szurkolók

Foci vb 2026
Tegnap, 8:31

Statisztikák: Cristiano Ronaldo utolérte Lothar Matthäust; Afrika tovább zakatol

Foci vb 2026
Tegnap, 4:58

Portugáliában légióskodó játékosok jelenthetik a veszélyt Ronaldóékra nézve

Foci vb 2026
2026.06.27. 15:18

Vinícius a vb-n is CR7 nyomdokaiba lépett

Foci vb 2026
2026.06.25. 09:35

Felemás favoritok, futballtörténeti rekordok és minden idők legtöbb gólja – ilyen volt a vb második csoportfordulója

Foci vb 2026
2026.06.24. 10:22

Videó: így reagált Cristiano Ronaldo azokra a kérdésekre, melyekben szóba kerültek Messi góljai

Foci vb 2026
2026.06.24. 09:04
Ezek is érdekelhetik