MU: Ralf Rangnick nem bán semmit, de elégedetlen

V. J.V. J.
2022.04.16. 12:03
null
Ralf Rangnick elégedetlen az eddigi manchesteri eredményeivel (Fotó: AFP)
A Manchester United labdarúgócsapatának megbízott vezetőedzője, Ralf Rangnick azt mondta, egyáltalán nem bánta meg, hogy elvállalta a munkát az Old Traffordon, az eddig elért eredményekkel azonban nem elégedett – írja a Reuters nyomán az MTI.

 

Az MU minden versenysorozatot figyelembe véve utóbbi 12 meccséből mindössze hármat tudott megnyerni, és az angol bajnokságban csak a hetedik helyen áll, hét fordulóval a vége előtt hat pont a hátránya a negyedik, még Bajnokok Ligája-indulást érő helytől.

Jól haladnak a tárgyalások Ten Haggal – sajtóhír
Matics öt idény után távozik – hivatalos

Ralf Rangnick novemberben csatlakozott a Unitedhez, nyárig megbízott vezetőedzőként, utána pedig a klub tanácsadója lesz. Eddig 22 mérkőzésen irányította a csapatot, a mérlege kilenc győzelem.

„Nem bántam meg, hogy idejöttem. Újra és újra így tennék”
– mondta újságíróknak a német szakember a szombati, Norwich City elleni bajnoki előtt.

„Menedzserként mindig meg kell vizsgálnod, mit csinálhattál volna jobban, de bánni nem bánok semmit. Mindannyian tudjuk, hogy ez nem egy könnyű keret, és az érkezésemkor nem volt egyszerű a helyzet itt. Különben még mindig Ole ülne a kispadon és nem én” – fogalmazott.

A tréner Ole Gunnar Solskjaert követte a poszton.

„Az elmúlt hónapokban megmutattuk, hogy tudunk magasabb szinten teljesíteni, de a szándékaim ellenére a produkciónk hullámzó. Ezért is nem vagyok elégedett azzal, amit eddig elértünk” – tette hozzá a 63 éves Rangnick.

A Manchester United egyelőre keresi új, állandó vezetőedzőjét, brit sajtóinformációk szerint az Ajax Amsterdam mestere, Erik ten Hag a legesélyesebb a posztra.

ANGOL PREMIER LEAGUE
33. FORDULÓ
16.00: Manchester United–Norwich City (Tv: Digi Sport2)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 31 23 5 3 72–20 +52 74
2. Liverpool 31 22 7 2 79–22 +57 73
3. Chelsea 30 18 8 4 64–23 +41 62
4. Tottenham 31 18 3 10 56–37 +19 57
5. Arsenal 30 17 3 10 45–36 +9 54
6. West Ham 32 15 6 11 51–42 +9 51
7. Manchester United 31 14 9 8 49–42 +7 51
8. Wolverhampton 32 15 4 13 33–28 +5 49
9. Leicester City 29 11 7 11 45–48 –3 40
10. Crystal Palace 31 8 13 10 43–40 +3 37
11. Brighton & Hove Albion 31 8 13 10 28–37 –9 37
12. Aston Villa 31 11 3 17 42–46 –4 36
13. Brentford 32 10 6 16 39–48 –9 36
14. Southampton 31 8 12 11 37–52 –15 36
15. Newcastle 31 8 10 13 34–54 –20 34
16. Leeds United 32 8 9 15 38–68 –30 33
17. Everton 30 8 4 18 33–52 –19 28
18. Burnley 30 4 12 14 25–44 –19 24
19. Watford 31 6 4 21 29–60 –31 22
20. Norwich City 31 5 6 20 20–63 –43 21
Legfrissebb hírek

Megbírságolhatja az MU a vezetőségnek beszóló Lisandro Martínezt – sajtóhír

Bajnokok Ligája
8 órája

„Többet várok a vezetőségtől” – Lisandro Martínez a Manchester madridi veresége után

Bajnokok Ligája
14 órája

„Nincs gond az önbizalmunkkal” – Michael Carrick az Atlético Madridtól elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
16 órája

A Bayern kétgólos hátrányból fordított, de csak egy pontot szerzett Norvégiában

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:05

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

Steven Gerrard: Nem fogadnám el utólag a bajnoki aranyat

Angol labdarúgás
2026.10.13. 11:29

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2026.10.13. 06:34

Négy gólt kapott a Newcastle az újonc otthonában

Angol labdarúgás
2026.10.12. 22:56