MU: hárman is visszatérhetnek a Sunderland elleni bajnokin

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.03.29. 16:27
Sir Alex Ferguson, a Manchester United labdarúgócsapatának menedzsere mai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy Nani, Paul Scholes és Phil Jones is felépült sérüléséből, így a tervek szerint pályára léphetnek a szombati, Sunderland elleni bajnokin, valamint a hétfői, Chelsea elleni FA-kupa-mérkőzésen.

„Nani, Scholes és Jones már a csapattal edzett, ami biztató az előttünk álló feladatokra nézve. Remélhetőleg mind a két mérkőzésünkre erős csapattal tudunk kiállni. A válogatott mérkőzések során egyik játékosunk sem sérült meg, ami jó hír” – könnyebbült meg Ferguson.

A portugál válogatott szélső és a rutinos középpályás térd-, míg a fiatal védő bokasérülése után állhat ismét a skót szakember rendelkezésére.

A Manchester Unitednek szüksége is van a bevethető játékosokra, hiszen sűrű napok várnak rá: szombaton 13.45-től a Sunderland otthonában vív bajnokit, míg hétfőn 13.30-tól már a Chelsea vendégeként lép pályára az FA-kupa negyeddöntőjének újrajátszott mérkőzésén.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik