Manchester United: további egy évre marad Cavani – sajtóhír

2021.05.10. 15:34
null
További egy évre biztosan Európában marad Edinson Cavani. (Fotó: AFP)
Fabrizio Romano, átigazolási hírekben jártas újságíró értesülése szerint a Manchester United 2022 júniusáig meghosszabbította Edinson Cavani szerződését. A szakember szerint hamarosan a hivatalos bejelentésre is sor kerülhet.

 

A hír szerint a megállapodás már megtörtént, az uruguayi futballista elfogadta a feltételeket. A korábbi sajtóhírekkel szemben viszont nem 2023-ig, hanem csak a következő idény végéig hosszabbított, ezután újra szeretne dönteni a jövőjéről. A manchesteri ajánlat mellett egy argentin is befutott, viszont a Boca Juniorsét visszautasította.

Edinson Cavani a 2020–2021-es idényben eddig 23 bajnoki mérkőzésen kilenc gólt szerzett és két gólpasszt osztott ki. Jelenlegi értéke a transfermarkt.de adatai alapján 7 millió euró.


 

 

 

Legfrissebb hírek

A Liverpool edzője szerint jogtalan volt a piros lap; Maresca a Man. City erejéről beszélt

Angol labdarúgás
10 órája

Először nyert hazai pályán a Crystal Palace a PL-ben; továbbra is veretlen az Everton

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:02

Szoboszlai Dominik nincs ott a Liverpool keretében a Manchester City ellen – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 16:17

Veszélyben lehet Szoboszlai játéka a Manchester City ellen – sajtóhír

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:32

Több mint ígéret JJ Gabriel: sorban állnak a lázadóért

Képes Sport
Tegnap, 13:30

Főszereplők lehetnek a feszült légkörben a Liverpool magyarjai a City elleni rangadón

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:36

Nem volt szép, drámai annál inkább: a 92. percben, emberhátrányban egyenlített a Spurs az MU ellen

Angol labdarúgás
2026.10.10. 20:28

Így kell visszatérni a válogatott szünetről: három perc alatt elintézte a Chelsea a Bournemoutht

Angol labdarúgás
2026.10.10. 17:55