Liverpool: Szalah egyvalamit tudott, az életét tette fel rá

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.12.20. 10:56
null
Mohamed Szalah ma már a világ egyik legjobb labdarúgója (Fotó: AFP)
Mohamed Szalah remek formában futballozik. A 25 éves labdarúgó 14 találatával vezeti a Premier League góllövőlistáját, Egyiptomot pedig kivezette a 2018-as világbajnokságra. A Liverpool klasszisa lehet az első igazi arab globális szupersztár a labdarúgás világában, de az út, amely idáig vezetett, egyáltalán nem volt kikövezve.

 

„A kezdetekben olyan csapatban játszottam, amely félórányi útra volt a lakhelyünktől, Baszjuntól. Aztán átigazoltam egy másik együtteshez, oda már másfél órát kellett utaznom. Onnan Kairóba szerződtem, így kellett négy-négy és fél órát utaznom egy edzésre” – fogalmazott Szalah a Liverpool hivatalos oldalának.

„Hamarabb el kellett jönnöm az iskolából az edzések miatt. A klub adott egy hivatalos dokumentumot, hogy délután kettőre oda kell érnem az edzésre, így hét és kilenc között voltam a suliban, csupán két órát. Azt hiszem, lennének gondjaim az életben, ha most nem futballista lennék.

Négy-öt éven keresztül minden egyes héten öt napon át éltem így. Reggel kilenc órakor már az edzésre indultam, délután kettőkor vagy fél háromkor érkeztem meg az edzőpályára. A tréningek vagy fél négykor, vagy négykor kezdődtek. Úgy nagyjából hat óra körül végeztünk, aztán elindultam haza, este tíz, fél tizenegy fele érkeztem meg. Ettem valamit, majd aludtam, a következő reggel pedig kezdődött elölről.

És nem csak egy busszal utaztam. Háromszor, négyszer, de volt, hogy ötször is át kellett szállnom. Fiatal voltam, labdarúgó szerettem volna lenni. Különlegessé, nagy névvé akartam válni.

Számomra sem volt akkor teljesen világos, hogy hova vezet az utam. Tulajdonképpen a semmiből jöttem, egy tizennégy éves srác voltam, álmokkal. Nem tudtam, hogy meg fog történni, csak azt tudtam, hogy nagyon akarom, hogy megtörténjen.”

Legfrissebb hírek

Premier League: egy hónappal a feljutás után lemondott az Ipswich Town vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.06.11. 13:29

Forradalmi indulók és a béke iránti vágy himnusza – ezeket éneklik majd a G-csoportban

Foci vb 2026
2026.06.08. 17:49

Premier League: Szoboszlaié az idény legszebb gólja a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2026.06.06. 13:53

Spirit of Shankly: a szurkolói elköteleződés egy életre szól a Liverpoolnál

Képes Sport
2026.06.06. 10:19

Andoni Iraola: Kiváltság és felelősség a Liverpoolnál dolgozni

Angol labdarúgás
2026.06.06. 08:39

Hivatalos: Szabics Imre távozik az egyiptomi Al-Ahlitól

Minden más foci
2026.06.04. 21:16

„Utcahosszal mindenki előtt” – így látták Szoboszlai idényét a drukkerek

Angol labdarúgás
2026.06.04. 15:43

Távozott a Fulham vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.06.02. 17:52
Ezek is érdekelhetik