Liverpool: Klopp korábban még tartott a menesztéstől

MTI MTIMTI MTI
2020.04.22. 22:02
null
Jürgen Klopp a liverpooli kezdetekkor tartott tőle, hogy idő előtt meneszthetik (Fotó: AFP)
Jürgen Klopp, a labdarúgó Bajnokok Ligájában címvédő FC Liverpool vezetőedzője attól tartott, hogy nem kap elég időt a nagy múltú klubnál és idő előtt menesztik az állásából – árulta el a Sky Sportsnak adott interjúban.

 

Az 52 éves német szakember 2015-ben Brendan Rodgerstől vette át az együttes irányítását, és mint elmondta, tisztában volt vele, hogy egy Liverpoolhoz hasonló nagy klubnál gyorsan kell szállítania az eredményeket, ha pedig ezt nem teszi meg, meneszthetik – amire karrierje során még nem volt példa.

Klopp a Sky Sportsnak hangsúlyozta, meg akarta változtatni a gárda játékstílusát, amihez idő kell, a tulajdonosok pedig hét-nyolc mérkőzés után látták is a fejlődést. „Attól a pillanattól kezdve egy másodpercre sem kérdőjeleztek meg” – mondta a tréner.

Klopp az első három idényében három döntőt játszott a csapattal, de az Európa-ligában, majd a Ligakupában és a Bajnokok Ligájában is vereséget szenvedett. Az előző szezon végén azonban a Tottenham legyőzésével összejött a BL-trófea, a jelenlegi idényben pedig a Liverpool toronymagasan vezeti a Premier League-et, igaz, egyelőre kérdéses, hogy a koronavírus-járvány miatt félbeszakított évadnak mi lesz a sorsa. A német tréner megjegyezte, a tulajdonosok az elveszített finálékat követően is mindig biztosították a bizalmukról, és arról, hogy jó úton halad a gárda, ez pedig bizonyosodott is.

Legfrissebb hírek

Nincs változás, a klubelnök szerint ártatlan a Manchester City

Angol labdarúgás
16 órája

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
22 órája

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.25. 17:00

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

Jürgen Klopp: Szerettem volna nyerni, de az egy ponttal is meg tudok békélni

Minden más foci
2026.09.25. 09:10

Virgil van Dijk: Remélem, Jürgen Klopp vereséggel kezd a németek élén

Minden más foci
2026.09.24. 09:24

Jürgen Klopp: Én több hollandot ismerek, mint Xavi

Német labdarúgás
2026.09.23. 21:28

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38